Zene: Manchester Orchestra - The Silence
~ Teresa Cooper ~
Átnéztem még egyszer a bőröndömet, hogy minden fontosat el tettem-e. Újra és újra leellenőriztem, hiszen jó pár hónapig nem fogok hazatérni. Fogalmam sincs, hogyan is fogom kibírni minden eddig ismert helytől és személytől távol. Főleg Josietól, akivel az elmúlt négy nap minden percét együtt töltöttük, nem tudom hogy neki volt e rá jobban szüksége vagy nekem. Az igazság az hogy bár vérszerint nem vagyunk rokonok, nekem ő akkor is a testvérem. Húsz éve ismerem őt és szeretem mint barátot, testvért, szülőt, nekünk nem volt családunk így amikor megismertük egymást létrehoztunk egyet magunknak, egy közös családot amiben csak ő és én vagyok. Nem sűrűn beszélek az iránta való érzéseimről, mert sokan nem értik meg, sőt eddig csak olyan személyel találkoztam aki nem értette meg ezt az erős kapcsolatot ami Josie és köztem van. Nem is érthetik hiszen ők nem tapasztalták azt amit mi, hogy milyen amikor nincs senkid, se szülők, se nagyszülők, se testvérek. Aztán belecseppensz egy olyan életbe ami neked nem jó, ahol egy vagy csak a sok gyerek közül. Ez volt nekem a gyermekotthon. A földi pokol, amíg Josie nem jött és megmentett a magánytól. Én mindig őt választom és tudom hogy ő is engem. Ő a bizalmasom, támaszom és lelkiismeretem egyben. - Mindent elpakoltál? - Josie szakít ki a gondolataimból. - Azt hiszem igen. - bólintok miközben behúzom a második bőröndöm cipzárját is. Már csak az a ruhám van elől amit holnap veszek fel és persze az amiben most vagyok, de ezt nem viszem magammal. - Jól nézd át, mert még csak utánad sem tudom postázni. - nevet fel Josie arra utalva hogy a világot járva nem sokat leszek egyhelyen. - Tudom, de azt hiszem tényleg mindent eltettem. - vonom meg a vállam kedvtelenül. - Hé! Minden oké? - Josie azonnal észreveszi rajtam hogy bánt valami, ennyire jól ismer. - Nem is tudom. - vonom meg a vállam miközben az ajtó mellé állítom a bőröndöm ami épp olyan nehéz mint a másik. - Mond el. - bíztat. - Én csak félek. - vallom be őszintén. - Mitől? - érdeklődik tovább. Leül az ágyamra és megpaskolja maga mellett a helyet. - Nem akarok magányos lenni. - szinte hang nélkül ejtem ki a szavakat, miközben leülök mellé. Ő érti miért mondom ezt és hogy miért olyan nagy félelmem a magány. - Tessa. - könnyes szemekkel néz rám. - Amíg én élek te soha nem leszel magányos. Emlékszel? Húsz éve ígéretet tettünk egymásnak. Testvérek örökké. - a szemembe néz amik már akár csak az övéi, könnyben úsznak. - Annyira messze utazunk és annyi féle országba. - sóhajtok fel. - Attól hogy fizikailag nem leszek veled, attól még számíthatsz rám és csak egy nyavajás gombot kell megnyomnod a mobilodon hogy láss. - mosolyodik el, próbálja oldani a bennem lévő feszültséget. - A videochat nem ugyan az mintha itt lennék. - forgatom a szemeim. - Valóban nem ugyanaz, de ne is így fogd fel. Te most hatalmas lehetőséget kaptál. A világból hamarosan hatalmas szelet tárul eléd amit ki kell élvezned. Nem mindenki jut el más országokba, kontinensekre. Megismersz majd rengeteg új embert, sok új szokást és ez a sok inger formál majd téged. Erősödsz és hidd el az utazás végén azt fogod mondani nekem hogy kár lett volna kihagyni. - bíztat és a szavait hallgatva egyet kell vele értenem. - Hihetetlen hogy mennyire tudsz rám hatni. - nevetek fel már jókedvűen. - Még szép. Mindig is én vezettelek a fény felé. - egyik kezét átlendíti mögöttem és a vállamra teszi, így ölelve magához. - És ajánlom hogy kapjak fotókat. Mindent örökíts meg. - figyelmeztet szigoró képet erőltetve magára. - Úgy lesz. - bólogatok. - Emlékszel arra ahogy megismerkedtünk? - teszem fel hirtelen a kérdést, szinte megrohamoznak az emlékek. - Persze. - pillant rám ismét. - Már két éve voltam abban a gyermekotthonban amikor egyik nap megjelentél. Bemutattak hogy mostantól te is velünk fogsz élni. - idézem fel a múltat. - Akkor helyeztek át harmadszor. - teszi hozzá az ő emlékét. - Oda jöttél hozzám és azt mondtad adjam oda a macim. - beszélek tovább én. - Erre te ellöktél. - nevet és ahogy lezajlik előttem a múltbéli pillanat, én is nevetni kezdek. - És te erre felálltál közelebb hajoltál hozzám és azt mondtad a testvérek nem bántják egymást. - ismét könnyek szöknek a szemeibe. - Tátott szájjal meredtél rám. - Josie nevet ismét. - Mert előtte senki nem nevezett a testvérének. - felelem komolyan. - És azóta sem. - teszem hozzá halkan. - Azóta sok év eltelt Tessa és nézz csak ránk. Azóta is testvérek vagyunk. - mondja Josie és közben újra átölel. - Örökké azok leszünk. - értek egyet. Emlékszem egyszer Josiet örökbe fogadták, olyan tíz évesek lehettünk. Két hétig volt távol és én majd belehaltam. Azt hittem elveszítettem őt, aztán egyik nap visszahozták, magatartásbeli problémákra hivatkozva. Tudtam hogy Josie nem rossz és hogy mindig az volt az álma hogy örökbe fogadják, ahogy minden elhagyott gyereknek ez az álma, nekem is ez volt. Ő mégis visszakerült. Tudtam hogy direkt volt problémás a magatartása hogy visszajöhessen hozzám. Sosem beszéltünk erről, de mind a ketten tudjuk hogy ez az igazság. És én is megtettem volna ha engem fogadnak akkor örökbe. Nem akartunk már családot mert mi ketten azok voltunk egymásnak. - Tessa nem veszed fel? - Josie szakít ki a gondolataimból és a kezembe nyomja a mobilom amit azonnal fel is veszek. - Igen, itt Teresa Cooper beszél. - szólok bele határozottan. - Ms Cooper, Ezra vagyok. - hallom a főnököm hangját. - Oh, Mr. Berlusconi, miben segíthetek? - érzem ahogy zavarba jövök és ezen Josie jót mulat. - Holnap reggel nyolcra kérem legyen kész. Pontosan érkezünk önért. - mondja kimérten a főnököm. - Igen uram. Már mindent becsomagoltam. Reggel nyolckor indulásra kész leszek. - felelem. - Rendben. Akkor reggel. - köszön el és bontja a vonalat. - Oh, Mr. Berlusconi....Mr. sexy olasz macsó. - Josie játékosan gúnyolódik. - Jaj, fogd be. - vágok hozzá egy párnát de közben akaratlanul is elnevetem magam. - Olyan hülye vagy. - kacagok jókedvűen miközben tovább próbál engem utánozni. Boldog vagyok hogy ilyen vidáman telik az utolsó estém New Yorkban és hogy Josieval el tudunk búcsúzni egymástól egy időre...
Puszedli :D
VálaszTörlésHát most konkrétan megkönnyeztem ezt a részt. Annyira megható volt látni Josie és Tessa búcsú napját és belelátni picit abba a kapcsolatba ami közöttük van, valamint a múltjuk egy kis részletét is megismertük. Nekem eddig ez a rész volt a legérzelmesebb és nagyon tetszett. Nagyon, nagyon várom a következő részeket is ♡♡♡
Sziaaa
VálaszTörlés" Tudtam hogy direkt volt problémás a magatartása hogy visszajöhessen hozzám. Sosem beszéltünk erről, de mind a ketten tudjuk hogy ez az igazság. És én is megtettem volna ha engem fogadnak akkor örökbe. Nem akartunk már családot mert mi ketten azok voltunk egymásnak. " - Zokogok!!! A szívemet szorongatta ez a rész főleg a végén amikor Josie és Tessa felidézett néhány emléket. Irigylésre méltó a barátságuk, ők valóban már inkább testvérek. Siess a folytatással. Puszi ❤
Hello
VálaszTörlésNahát, ennyire megható rész eddig itt még nem volt. Tetszik hogy ez a történet nem csak szerelemre épül hanem egy olyan barátságot mutat be Josie és Tessa által amit azt hiszem sokan irigyelhetünk, de közben sajnálom is őket a nehéz gyerekkoruk miatt. Nem lehetett könnyű nekik, de ahogy ők is mondták, nem kellett már nekik család mert ők ketten azzá váltak egymás számára. Baromi jó rész volt. Csak így tovább. ;)
Szia nyuszkó!
VálaszTörlésSzépen felépített rész lett. Az elejétől a végéig vezetett minket Tessa és Josie története a gyerekkorukból. A legmeghatóbb talán az volt számomra amikor kiderült hogy Josiet örökbefogadták és családra lelt de ő inkább úgy tett hogy visszamehessen Tessahoz. A kettejük barátsága tele van áldozatokkal amiket egymásért hoztak, és így kovácsolódtak ők végül testvérekké. Érdekes rész volt, lelkileg hatott rám és persze nagyon tetszett. Siess nyuszkó a következőkkel :)
Szió
VálaszTörlésImádtam ezt a részt is, de ezt most kicsit jobban is mint az előzőket. Tessa és Josie elbúcsúzása szép volt és tetszett hogy megismertük a gyerekkoruk egy apró részletét valamint azt hogy hogyan is ismerkedtek meg húsz évvel ezelőtt. Remélem hogy bár Tessa most elutazik, attól még Josiet is fogjuk látni. Imádtam. Várom a kövi részt <3
Hali :)
VálaszTörlésElőször is remélem ugyan ilyen sűrűn jönnek majd ide a részek akkor is ha meglesz az szj nyitva. De téged ismerve biztos is vagyok benne hogy mindenhol (is) ott leszel. Na szóval ez a rész nekem eddig a kedvencem és eddig sem volt titok hogy Josie volt az első akit nagyon megszerettem, az ő személyisége káprázatos és nagyon erős lány. Minden részben látszik hogy ő az aki Tessat is viszi úgymond a hátán. És ez ebben a részben bizonyosodott be leginkább, amikor kiderült hogy Josie családban nőhetett volna fel de ő inkább visszament Tessahoz. Egyértelmű hogy Tessanak van nagyobb szüksége Josiera és nem fordítva. Persze Josie is kötődik Tessahoz és szereti őt. Nekem nagyon tetszik eddig az ahogy a történet alakul. Siess a kövi résszel. Ezer millió pusziii :D
Szióka...
VálaszTörlésSzívfacsaró volt látni Tessa és Josie emlékeit, főleg azt amikor Tessa gondolatban elmondja hogy tudja hogy Josie miután örökbe fogadták miatta ment csak vissza. Szívszorító belegondolni magamat egy ilyen helyzetbe, elképzelni két nyolc éves kislányt akik családot szeretnének és amikor az egyiknek ez megadatik akkor lemond róla hogy a másik ne maradjon egyedül. Nálam eltört a mécses. Eddigi legsírósabb fejezet volt, az összes blogodat tekintve a számomra. Alig várom hogy még több részlet táruljon elém róluk és majd Ezraról is természetesen :)
Szia :)
VálaszTörlésNagyon szép volt ez a fejezet. Tetszett,ahogy Tessa és josie felidézik egymás emlékeit a gyerekkorukból, a gyermekotthonban történteket. Sajnáltam őket nagyon, mert, most, hogy Tessa elmegy hónapokra tényleg csak webchaten tudnak beszélni egymással. A vége a résznek is tetszett,amikor Josie Ezra miatt poénkodott, és ezzel felvidította Tessát is. Kíváncsian várom a következő részt, siess vele! Puszi :)