26. Rész: Take my hand

  Zene: Birdy - Skinny Love

 ~ Teresa Cooper ~

A nap gyorsabban telik mint hittem. Még mindig az ágyban fekszem, néha el-el alszok aztán felébredek

és az emlékek megrohamoznak, sírok és újra alszok. Étvágyam nincs és szomjas sem vagyok, így el sem hagyom a szobát. Néha a mobilomra pillantok. Este nyolc óra van amikor meghallom kintről Ezra hangját. - Milyen volt a városnézés Vito? - kérdezi kedvesen. - Nem mentünk el. - Vito feleli. - Hogyhogy nem? - Ezra hangján hallom hogy meg van lepve. - Teresa nagyon várta már. - teszi hozzá. - Uram, valami nem stimmel vele. - Vito hallkít a hangján de így is hallom amit mond. - Én ma még nem is láttam Tessat. Reggel szólt hogy nem megyünk sehova, de azóta sem jött ki. Nem evett és nem ivott egésznap. - Vito meséli Ezranak. - És miért nem hívtál fel? - kéri számon Ezra már idegesen. - Tárgyaláson volt. - Vito keres magyarázatot. - De Teresa fontosabb. - jelenti ki Ezra és több szó nem hangzik el. Hallom ahogy a hálóba lép és becsukja maga mögött az ajtót. A szobában még mindig sötétség uralkodik de ő feloltja a lámpát. - Kapcsold le. - szólalok meg halkan és a paplant a fejemre húzom. - Mi a baj édesem? - lágy hangon szól hozzám. A kedvessége irányomba határtalan és a gyenge lelkiállapotom miatt most még ezen is képes vagyok elsírni magam. - Nincs baj. - csuklik el a hangom. - Teresa. - szólít meg miközben leül mellém az ágyra. Lehúzza a fejemről a paplant és végig simít az arcomon. - Csak rossz napom van. - lassan kinyitom a szemeim és felnézek rá. A kérésemnek eleget tett és csak egy minimális fény van a szobában, éppen csak hogy lássuk egymást. - Reggel még nem volt semmi baj. - továbbra is simogatja az arcom. - Mert akkor még nem fogtam fel hogy milyen nap van. - megfogom a kezét és a tenyerébe csókolok. - És, milyen nap van? - kérdezi kíváncsian. - Évforduló. Anya halálának. - nehezen mondom ki, de Ezra arca azonnal ellágyul és a szomorúságom átragad rá is. - Sajnálom. - puszit ad a homlokomra majd beljebb tol az ágyon és miután lerúgta a cipőit és ledobta a zakóját, befekszik mellém. - Ez minden évben ilyen. - vallom be őszintén. - Josie szokott átsegíteni ezen. - teszem hozzá. - Ha mondtad volna én itt lettem volna neked. - a mellkasára von és átölel. - Tudom, de egyrészt a munkádban nem akarlak akadályozni, másrészt pedig mint mondtam, ha Josie nem emlékeztet akkor eszembe sem jutott volna ma. - hozzá bújok és lehunyom a szemeim. - A munkám nem fontosabb nálad. Sőt semmi sem fontosabb nálad. - két keze közé fogja az arcom és a szemembe mondja a szavait. - Ezra, nekem ez a nap olyan mintha a pokolban lennék. Újra és újra átélem azt a napot. Nem akarom hogy így láss. - fordulok el tőle és a könnyeim utat törnek maguknak. - Ha a szerelmem  a poklot éli át akkor nekem ott a helyem mellette. - ezúttal hátulról ölel át. - És attól hogy így látlak csak még jobban szeretlek. - suttogja. - A legerősebb nő vagy akit valaha ismertem, gyönyörű vagy és vicces. Kedves, jólelkű és úgy tudsz minden érzelmet megélni ahogy senki más. Engedd hogy melletted legyek, engedd hogy átsegítselek ezen a napon és a többin. Engedj közelebb magadhoz. - kér lágyan és miközben beszél én lassan megfordulok az ölelésében hogy ismét vele szemben legyek. - Szeretlek. - mondja már a szemeimbe. - Én is szeretlek. - sírva borulok a nyakába. - Annyira szeretlek. - ismétlem és szorosan vonom magamhoz. Engedem hogy a lehető legközelebb legyen hozzám lelkileg is. Meg kell nyílnom neki, hiszen bízhatok benne, Ezra nem olyan mint Brad. Ő soha nem bántana engem mert szeret, őszintén szeret és úgy fogad el ahogy vagyok. A múltammal együtt. Hosszú percekig csak néma csendben öleljük egymást. Fejem a mellkasán pihen és ő a hátamat simogatja. - Kérlek egyél valamit. - töri meg a csendet amikor megkordul a hasam. - Nem vagyok éhes. - felelem gyenge hangon. Az igazság az hogy egész nap nem ettem és nem is ittam és bár tényleg úgy érzem hogy nem vagyok éhes, gyengének érzem magam. - Nem akarom hogy megbetegedj. Kérlek. - úgy néz rám hogy nem lehet neki ellenállni. - Rendben. - adom meg végül magam. - Mit kérsz? - kimászik mellőlem az ágyból és elindul az ajtó felé. - Megkérem Vitot hogy hozasson fel a szoba pincérrel. - teszi hozzá. - Valami könnyűt kérek. - vonom meg a vállam. Ezra bólint és kimegy az ajtón. Hallom ahogy megkéri Vitot hogy hozasson fel néhány pirítóst, vajat, lekvárokat és gyümölcs salátát egy kis narancslével. Tudja hogy ezek a kedvenceim. Vito kijelenti hogy maga hozza fel, elmosolyodom  azon ahogy gondoskodnak rólam és jól is esik. - Vito elrohant. - Ezra is molyogva jön vissza hozzám. - Kedves tőle. És kérlek ne szidd le amiért nem hívott fel. - felülök az ágyon és figyelem ahogy Ezra kigombolja az ingét. - Rendben. - ért egyet. - Elmegyek letusolok, de sietek. - teszi hozzá és már indul is a fürdőbe. Én csak ülök az ágyon és csak arra tudok gondolni hogy egy borzalmasan hosszú és fárasztó nap után is képes csak azzal törődni hogy nekem jó legyen, hogy én jól érezzem magam. Soha nem voltam még ennyire boldog mint mellette az elmúlt másfél hétben. Minden nap minden percében érzem a szeretetét amit nem csak kimond, de érezteti is velem. Hallom ahogy a víz csobogni kezd, gondolkodás nélkül mászok ki az ágyból és dobom le magamról a ruháimat. Amikor halkan a fürdőbe lépek, Ezra nem vesz észre. - Nem bánod ha csatlakozom? - hátulról ölelem át, ami meglepi, érzem hogy egy pillanatra megfeszül majd ismét ellazul a teste. - Nem, dehogy. - feleli. - Bepótolhatnánk amit reggel többször is megzavartak. - finom csókot hintek a hátára miközben a kezeim már végig siklanak a hasán, a mellkasán aztán lefelé. - Teresa. - megragadja a kezem amikor már majdnem elérem a célom és szembe fordul velem. - Biztos vagy benne? - kérdezi kedvesen, de látom a szemeiben a vágyat. Tudom hogy a kiborulásom miatt kérdezi. - Ne aggódj miattam. - kezeim ezúttal a nyaka köré fonódnak és magamhoz húzom egy csókra. - Nem muszáj most ezt. - elhúzódik mielőtt ajkaink összeérnének. - De én ezt akarom Ezra. Téged akarlak, most azonnal. - nézek fel rá vágyakozva és több sem kell neki, szenvedélyesen csókol miközben a melegvíz kellemesen simogat minket. Két kezével megemel, lábaim a csípője köré fonom, hátam a hideg csempének simul és már eggyé is olvad a testünk. A csókjai gyógyítják a lelkem és miközben boldoggá tesz minden másról megfeledkezek, csak ő van és én...