Epilógus

 Zene: John Legend - All of Me

~ Teresa Cooper ~

A könnyeimet törölgetem az arcomról miközben futva haladok végig New York utcáin. Tudom hová akarok menni, a kávézóba hogy azonnal számonkérjem Vitot és nem telik sok időmbe míg oda érek. Szerencsére Vito még Josieval van amit a hatalmas üveg ablakoknak köszönhetően látok a járdáról. - Hogy tehetted ezt velem? - rontok be az üzletbe ahol most csak a két barátom van aminek örülök hogy egy vendég sem lesz szemtanúja annak ami most itt történni fog. - Szóval találkoztatok. - sóhajt fel Josie. - Micsoda? Te is tudtad? - vonom kérdőre meglepetten. - Én kicsit később tudtam meg hogy Ezra él, de igen már egy ideje tudok róla. - vallja be. Látom rajta hogy szégyenli hogy hallgatott róla eddig, de ez most nem enyhít a dühömön. - Végig néztétek két éven keresztül hogy a poklot élem meg mindennap és nem szóltatok. - sírok fel. Nem tudom mit kellene most tennem vagy mondanom. Árulásnak érzem Josietól és Vitotól is azt hogy eddig hazudtak nekem. - Nem tehettük. - szólal fel Vito is. - Ezra éppen csak hogy megúszta élve, de továbbra is veszélyben volt. Amikor megtudta hogy terhes vagy úgy sírt mint egy kisgyerek. Ott voltam Tessa! Láttam őt megtörni és láttam őt amikor meghozta a döntését. Azt akarta hogy te és Eliza biztonságban legyetek. - Vito szinte kiabál velem és a szavai hatásosak. - Szenvedett épp úgy ahogy te. - teszi hozzá már halkabban. - Hol van most ő? - Josie teszi fel a kérdést halkan, Ezrára utalva. - Elrohantam. Ott hagytam őt a temetőben. - vallom be és most hogy jobban belegondolok és a fejem kitisztul, úgy érzem most őrültem meg csak igazán. Két éve imdkozok azért hogy bárcsak ne halt volna meg. Két éve síratom őt és most hogy ott állt előttem én egyszerűen elrohantam. - Meg kell találnom. - hebegem, de a szívem hevesen ver. Ezráért kiált. - A régi lakásán lesz. Ott akarja folytatni az életét ahol abba hagyta. - jegyzi meg Vito és nekem már több sem kell. Azonnal kisietek a kávézóból is leintek egy taxit. Bediktálom a címet ahol már oly rég nem jártam és már indulunk is, én pedig alig bírok magammal. Látni akarom őt, látni akarom Ezrát...

A hatalmas épület előtt megáll a taxi, én fizetek és már rohanok is a lifthez. Amíg a felvonó felér a huszonnegyedik emeletre egy örökké valóságnak tűnik de amikor kinyílik előttem az ajtaja azonnal megyek is tovább. A lakás ajtaja csukva de nincs bezárva így könnyedén léphetek be rajta. A bútorok fehér lepedőkkel vannak letakarva, pontosan olyan mint ha évek óta nem élne itt senki. - Ezra! - szólítom meg a szerelmem abban a reményben hogy itt van, mégha nem is látom őt most. - Teresa! - ejti ki a nevem halkan és kilép a konyhából. Egymással szemben állunk, de van közöttünk legalább hat méter távolság. Pár percig csak némán nézünk egymásra. Alaposan végig mérem őt. Nem változott semmit, legalábbis én ugyan annak a férfinak látom akibe beleszerettem. - Sajnálom hogy elrohantam. - töröm meg én a csendet elsőként, de egyikünk sem mozdul. - Megértem hogy kiborultál és igazad volt. - mondja komoly hangon. - Ha tudnád mennyire hiányoztál. - a lábaim önálló életre kelve indulnak meg felé. - Annyira szeretlek. - futok felé és ő tárt karokkal fogad. - Ne hagyj el soha többet. - kérem őt már sírva. Az érzelmeim túlcsordulnak és a szívem úgy érzem majd kiugrik a helyéről. - Soha szerelmem. Soha. - ígéri és lágyan megcsókol. Ajkai érintésének minden másodpercét kiélvezem, hiszen oly rég nem volt már benne részem. - Te vagy az életem és a lányunk. - suttogja amikor elszakad tőlem. - Engedj vissza az életedbe, kérlek. - a szemembe néz és látom rajta hogy valóban sokat szenvedett ő is az elmúlt két évben. - Mindig a része voltál. - mondom ki őszintén, hiszen így van. Soha nem tudtam elengedni őt. Még ha azt is hittem hogy meghalt, a szívemben örökké élt ahogy a szerelmünk is és most ő itt van előttem, átölel és csókol. - Szeretlek. - még jobban magához von és újra csókol, ezúttal bátrabban és szenvedélyesebben, nem tudok válaszolni, mert magával ragad az érzés és hogy újra vele lehetek, csak csókoljuk és öleljük egymást percekig...

- Csak te élted túl? - nézek fel szerelmem szemeibe amikor már az ágyában fekszünk összebújva. Tudniakarok minden részletet még ha a múlt is, nekem úgy érzem mindent tudnom kell. - Igen. - sóhajt fel. Látom rajta hogy nehéz neki felidézni az akkor történteket, sok fájdalmat hordoz magában mégis folytatja. - Roberto és én is dühösek voltunk. Basti halálának híre egyet jelentett a végső hadüzenettel. Az öreg túl messzire ment azzal hogy a saját unokáját is megölette. Az öcsém volt a mindenem és persze te. - Ezra hangja elcsuklik. - Bosszút akartam állni és Robertot is már csak Basti halálának tudata vezérelte. De az öreg megkettőzött védelemmel várt minket. Robertot a szemem láttára saját kezével lőtte le....- ismét elakadt a mesélésben. - Nem kell elmondanod ha nem akarod. - egyik kezem az arcára simítom, annyira sajnálom őt, annyi veszteség érte már, hogy ez száz embernek is sok lenne nemhogy egynek. - Azt akarom hogy tudd mit miért tettem. - suttogja és én bólintok. - Én öltem meg az öreget. - vallja be és az én torkom elszorul. Lehunyom a szemem és próbálok nyugodt maradni. - Bűnhődnie kellett mindenért amit tett. - Ezra sír és a szívem megszakad. Így látni őt, borzalmas. - Annyira sajnálom. - bújok hozzá szorosan. - És mindent értek már. - homlokom az övének döntöm és lehunyom a szemem. - El kellett tűnnöm amíg lecsillapodnak a dolgok. Ha Vito nincs, akkor most én sem lennék itt. - mondja komolyan és magamban hálát adok hogy Vito ismét jó helyen volt jó időben. - Amikor elmondta hogy babát vársz. - ismét rám néz. Egyik keze gyengéden az arcomra simul. - Veled akartam lenni. - vallja be elérzékenyülve. - A szívemben mindig ott voltál. - suttogom és elengedek pár kósza könnycseppet. - Szeretlek Teresa. Téged és a kislányunkat. - mondja szerelmesen. - Tudom szerelmem. - mosolyodom el. - Most már örökké együtt leszünk. - ígéri és én tudom hogy így lesz. - Alig várom hogy lássam őt. - utal a lányunkra. - Vito mindig küldött róla képet de meg akarom ölelni. Azt akarom hogy tudja hogy én vagyok az apja. - lelkesen beszél még mindig. - Tudja. - jegyzem meg halkan. - Van jó pár képünk rólad amit minden nap megmutatok neki. Még kicsi, másfél éves de mindig mosolyog. Annyira vidám kislány. - mesélek boldogan. - Csodás lehet, mint az édesanyja. - gyengéd csókot hint ajkaimra. - Ami azt illeti, inkább olyan mint te. - nevetek fel, hiszen ez az igazság. Eliza pontosan olyan mint Ezra csak kislányban. - De ne húzzuk az időt. Gyere. - megfogom a kezét és ülőhelyzetbe húzom. - Ismerd meg a lányunk. - mondom kedvesen és ő nem is tétlenkedik. Látom, érzem rajta mennyire vágyik rá hogy a karjaiban tartsa a lányunkat és én is ezt szeretném. Tudva hogy most már egy család leszünk egy életen át...

40. Rész: Memories bring back you

 Zene: Lady Gaga - Always Remember Us This Way

~ Teresa Cooper ~

Két év telt el azóta hogy Ezra meghalt. De hiába telt el ennyi idő, még most sem tudtam tovább lépni. Nincs nap hogy ne jutna eszembe, vagy hogy ne álmodnám azt hogy velem és a kislányunkal van. Másfél éve megszületett Eliza és ő valamennyire enyhített a fájdalmamon, hiszen minden időmet leköti és az iránta érzett szeretetem betölti a szívem, annak ellenére is hogy teljesen olyan külsőre mint amilyen az édesapja volt. - Akkor ma korábban zárunk és én megyek Liziért a bölcsibe. - Josie szakít ki a gondolataimból. A kávézót újjá építettük az Ameliától kapott pénzből és most már ez közös bizniszünk. Josie és én együtt vezetjük a helyet ami már kezd is kicsi lenni az állandó kereslet mellett. - Igen. Én akkor kimennék a temetőbe. - jegyzem meg halkan. Ezra halálának évfordulója van, tavaly is a sirjánál töltöttem ezt a napot és ma is szeretném meglátogatni. - Rendben. - Josie mosolyodik el halványan. - És köszönöm. - nézek legjobb barátnőmre hálásan. - Mit köszönsz? - nevet fel. - Mindent. - felelem és ezzel mindent el is mondtam. Hálás vagyok neki hogy ahogy ígérte is ő és Vito is mellettem van, segítenek Elizával és nem nyaggatnak hogy lépjek túl és keressek új kapcsolatot. Amelia amikor csak beszélünk telefonon, mindig arra bíztat hogy próbáljak új szerelmet találni hogy akkor talán ismét boldog leszek, tudom hogy segíteni akar de nem értheti azt ami bennem van. Ezra volt életem szerelme és tudom hogy senkit nem tudnék úgy szeretni ahogy őt szerettem, így pedig felesleges is próbálkoznom. És persze képtelen is lennék rá. Az én szívemet Ezra magával vitte a sírba. - Szép jó napot hölgyeim. - Vito sétál be a kávézóba és Josie már a megszokott rendelésével várja, na meg persze egy forró csókkal. - Azt hittem ma már ide sem érsz? - Josie bújik hozzá és én elmosolyodom. Nagyjából egy éve jöttek össze, mondanom sem kell hogy én örültem neki a legjobban. Josie és Vito is remek emberek, jó barátaim és az hogy ők ketten szeretik egymást megnyugtató. Tudom hogy egyikük sem bántja meg a másikat és boldoggá teszik egymást. Ők Eliza keresztszülei. - Ma a miénk a kis hercegnő. - Josie újságolja Vitonak. - Akkor nagy lesz a boldogság mert Carlo bácsi jön ma látogatóba. - nevet fel Vito és a barátunk megnevezésén én is felnevetek. - Carlo bácsi? - kérdezek vissza. - Csak meg ne hallja hogy így hívod. - nevetek még mindig. Carlo is az életünk része maradt, bár messze lakik, rendszeresen meglátogat minket és mi mindig szívesen látjuk. - Ugyan már. - Vito int le, én pedig az órámra pillantok. - Mennem kell. Még be kell ugranom a virágoshoz a sírcsokorért. - jegyzem meg miközben leveszem a kötényem. - Menj csak. - Josie bíztat kedvesen. - Tessa! - Vito siet utánam amikor már majdnem kilépek az ajtón. - Mond. - mosolygok rá. - Kérlek, bármi is történik, ne felejtsd el hogy barátok vagyunk. Csak azt tartottuk szem előtt hogy mi a jó neked és a Elizának. - mondja komolyan. - Nem értelek. Mi ez a többesszám? - kérdezem aggódva, nem szokott így beszélni és most annyira sejtelmes. - Csak ezt tartsd észben. Oké? - kérdezi és megfogja a kezem. - Jól van. Bár semmit nem értek, de észben tartom. - bólintok majd zavartan engedem el őt és indulok a virágoshoz gyalog. A tizenöt perces séta közben Vito utolsó szavai járnak a fejemben, de nem tudok összerakni semmi magyarázatot arra miért is mondta amit mondott, ezért inkább el is engedem a gondolatot. Megérkezek a virágoshoz ahol hamar meg is kapom a korábban leadott rendelésem, fizetek és már megyek is tovább. Mivel jó idő van, ismét a gyaloglás mellett döntök. A temető fél órára van, de most jól is esik a séta. Közben picit elmerenghetek a múlton. Felidézhetek jó néhány kellemes élményt és emléket Ezráról. Hihetetlen hogy két év után is ennyire hiányzik. Mintha csak egy hete ment volna el. - Hiányzol. - könnyes szemekkel állok meg a sírja előtt amikor a temetőbe érek és a csokrot elhelyezem a síron. - Ha tudnád mennyire szeretlek még mindig, örökké. - suttogom magam elé miközben a sír előtt guggolok. - Én is szeretlek Teresa. - hallok meg egy ismerős hangot a hátam mögül. Megdermedek és nem merek megfordulni, csak lassan felállok. - Nem vagy valóságos. Csak képzelem. - rázom meg a fejem, próbálom kizárni a hangot. Nem őrülhetek meg. - Teresa. - hallom ismét a hangját és érzem ahogy egy kéz megérinti a vállam. Könnyes szemekkel fordulok meg és Ő ott áll előttem. - Ezra. - hatalmasakat pislogok de még így sem akarok hinni a szememnek. - Te...te meghaltál. - hátrálok tőle de ő jön utánam. - Nem haltam meg. Itt vagyok. - mondja halkan. - De, itt a sírod, eltemettünk. - keresem a szavakat és közben rettegek. Valóban elment az eszem, hiszen látom, hallom és az előbb éreztem is őt, a halott szerelmem. - Hazugság volt minden. - mondja komolyan. - Minden? Mi minden? - kérdezem remegő hangon és közben tartom a két méter távolságot tőle. - Nem haltam meg aznap este. Súlyos sérüléseket szereztem de Vito megtalált és megmentett. Nem volt biztos hogy túlélem ezért azt mondta neked hogy meghaltam. Amikor felépültem úgy láttuk jobbnak ha ebben a tudatban maradsz mert a szervezet bosszút állt volna az öreg halála miatt, de így ők is azt hiszik hogy meghaltam én is. Egy ideig el kellett tűnnöm. - gyorsan beszél, de így is értem őt. És csak most kezdem felfogni amit mond. Nem én őrültem meg, valóban él és most itt áll előttem. Most már értem Vito korábbi szavait is. Tudta hogy Ezra ma ide jön. - És most már nem kell bújkálnod? - kérdezem de még mindig zavaros a fejem. Alig öt perce még a szerelmem gyászoltam aki két éve meghalt, most mégis itt áll előttem. - Nem. - mosolyodik el. Én még sem érzek most boldogságot. Persze örülök hogy él és itt van. De én megéltem azt a fájdalmat amit a halála jelentett nekem. - Teresa. - tesz egy lépést felém. - Ne gyere a közelembe. - a hangomban düh cseng, igen dühös vagyok ami meglepi őt. - Semmi nem történt meg abból amit eddig hittél. - próbál megnyugtatni de inkább csak felhergel. - Semmi? - kiáltok fel, a hangomtól zeng az üres temető. - Nekem megtörtént. Érted? Én átéltem a gyászt, a fájdalmat, én két éve végig sírom az éjszakákat. Én mindennap a lányunk szemébe nézek és érzem a hiányod. Én eltemettelek. Én belehaltam abba hogy nem vagy már velem. - sírva üvöltöm ki magamból amit érzek. - És most itt állsz előttem. - elé lépek és felnézek a szemeibe. - Mit kellene mondanom vagy tennem? - kérdezem remegő hangon. - Nem tudok úgy csinálni mintha az elvesztésed fájdalma nem ölt volna ki belőlem is egy darabot. - mondom komolyan, hiszen már koránt sem vagyok ugyan az mint Ezra halála előtt. - Csak engedd hogy veled legyek. - szinte könyörög. - Veled és a lányunkal. - suttogja. - Azt hiszed nekem nem fájt hogy nem lehetek melletted? Hogy nem élhetem át veled a gyermekünk első perceit? Nem telt el úgy nap hogy ne vágytam volna hozzátok. - mondja indulatosan és a szemeiben könnycseppek csillanak meg. - Nekem is eltelt ez a két év Teresa, nem gyászoltam, de minden más érzés amit elmondtál nekem is megvolt. Annyira hiányoztál. Nem bírok egy percet sem tovább nélküled tölteni. - beszél tovább és én hallgatom. Értem amit mond és hiszek neki, elhiszem hogy nehéz volt neki is, de én csak a saját bánatomra emlékszem, azt éltem meg én. - Nem megy. - hátrálok tőle. - Én eltemettelek. - halkan beszélek, szinte én sem értem amit mondok. - Percekkel ezelőttig is gyászoltalak. - nézem őt és közben távolodom tőle. - Neked lehet hogy hazugság volt, de nekem....- nem is bírom kimondani annyira fáj visszaemlékeznem az elmúlt két év minden percére. Szeretem Ezrát, örökké szeretni fogom de nekem most idő kell. Még fel sem fogtam igazán hogy él...hogy itt van. - Teresa. - szól utánam de én nem állok meg. - Teresa. - a hangja kétségbeesett. - Ne menj el. - kéri és hallom hogy követ, ezért én sietősebben lépkedek míg végül azon kapom magam hogy futok előle. Hátra pillantok, ő megáll és engedi hogy elmenjek...

39. Rész: It's so hard to say goodbye

 Zene: Christina Aguilera - Hurt (acoustic)

~ Teresa Cooper ~

Sűrűn pislogva próbálom kinyitni a szemeimet. A fény fájdalmasan érint ezért először csak hunyorogva tudok körbe pillantani, majd ahogy érzékelem hogy hol is vagyok felnyögök. A kórházi korterem fehér falai között a csendet csak az engem körül vevő gépek idegesítő csipogása zavarja meg. Próbálok megmozdulni és ahogy kissé felülök egy ismerős arcot pillantok meg. - Vito. - suttogom erőtlen hangon a fiú nevét. - Mi történt velem? - kérdezem halkan. - Este elájultál. Amelia behozott a kórházba. Tessa...- a tekintete szomorú miközben beszél. - Terhes vagy. - közli és ez az információ lesokkol. Tudom hogy van még valami amit el fog nekem mondani. Éppen ezért most még a baba létezésének sem tudok örülni. - Valamiért úgy érzem nem azért vagy szomorú mert nekem gyerekem lesz. - könnyes szemekkel nézek már rá várva hogy közölje velem amit már sejtek. - Tudod ugye hogy Ezra elment az öreghez. - nagyot sóhajtva kezd bele a mondandójába. - Kérlek....kérlek csak azt ne mond hogy meghalt. - zokogok fel. - Kérlek Vito, ne mond ki. - könyörgök teljesen összetörve. - Sajnálom Tessa. - hirtelen ölel át és ezzel tudom is a választ. - Neem! Nem. - szinte őrjöngve üvöltöm ezt az egy szót, mert nem akarom hogy igaz legyen. - Nem tudok nélküle élni. Szeretem őt. - arcom Vito vállára hajtom miközben két kezemmel az ingét szorongatom. Nem találok vígaszt. A szívem és a lelkem tombol. Elveszítettem a férfit akit szerettem, hogyan lehet ezt túlélni?! - Josie este érkezik. Carlo ide hozza. - mondja Vito, talán abban reménykedik hogy legjobb barátnőm jelenléte majd megnyugtat. - Veszélyben van ő is. - húzódok el tőle. - Tessa, már nincs veszély. Nem maradt senki a Berlusconi családból. - mondja komolyan. - Az öreg? Roberto? - értetlenül meredek magam elé. - Mind meghaltak. Kegyetlen összecsapás volt. - Vito lehajtja a fejét. - Hagyj magamra. - kérem feszülten. - Tessa. - ellenkezni készül de én az ajtó felé pillantok, érti hogy mit akarok és eleget is tesz a kérésemnek. Amikor egyedül maradok a szobában a sírás újra rámtör. Ezra hiánya már most őrjítő és rá kell jönnöm hogyan éljek le egy életet nélküle. Aztán eszembe jut a baba és a kezem azonnal a hasamra simítom ami még lapos, mégis a tudat hogy a testemben egy kis élet fejlődik, melegséggel tölti meg a szívem, főleg tudva hogy ez a kis élet Ezrából és belőlem született. - Szeretni foglak amíg csak élek és az apukádat is. - suttogva teszek ígéretet a gyermekemnek majd lassan visszadőlök az ágyra. Tudom hogy a kicsi egészsége érdekében nyugodtnak kell lennem, ugyanakkor a gyász úgyérzem már most felemészt. Azt kívánom bár Ezra itt lenne velem, elképzelem mennyire boldog lenne ha tudná hogy apa lesz...ez a gondolat méginkább a szívembe mar...ezt már soha nem tudjuk meg.

- Tessa! Gyere lekéssük a gépet. - Josie sürget. Három nap telt el amióta tudom hogy Ezra meghalt és hogy kevesebb mint hét hónap múlva anya leszek. A gyász azóta sem múlt el, de azt hiszem ezt már egy életen át cipelem magammal. Az elmúlt pár napot Ameliával töltöttük a birtokon, akit a férje halála fele annyira sem rázott meg mint engem Ezráé. De ezért nem tudom őt hibáztatni, hiszen Roberto nem volt olyan jó ember mint Ezra. - Ha New Yorkban jársz, látogass meg. - mondom mosolyogva a szőke lánynak. - Mindenképpen. - bólint majd egy borítékot nyújt át nekem. - Ezt tedd el. - mondja halkan. - Mi ez? - kérdezem de ahogy kinyitom a borítékot, rengeteg pénz tárul a szemeim elé. - Ezt nem fogadhatom el. - nyújtom vissza neki. - Ajándék tőlem a babának és neked. Roberto egész vagyona rám száll mivel a felesége vagyok, szeretnék legalább ennyivel segíteni nektek és Josienak hogy újra nyithasson a kávézója. - Amelia mosolyog és most látom csak igazán, mennyire jószívű lány ő valójában. - Köszönjük. - ölelem meg hálásan. - Írj és hívj ha bármire szükségetek van és persze amikor megszületik a baba. - kikísér ahol már egy autóban Josie vár rám. Az autót Vito vezeti. - Ígérem. - intek még Ameliának és ahogy a kocsiba szálltam indulunk is. Út közben megcsodálom Szicília gyönyörű táját, ahonnan a szerelmem származott és ahol végül meghalt. Könnyek folynak végig az arcomon, mert minden rá emlékeztet és tudom hogy ha megszületik a baba, vele is pontosan így lesz. - Adj időt magadnak. - Josie suttogja mintha hallaná a gondolataimat. - A szívemen tátongó sebet, az idő sem tudja begyógyítani. - sóhajtok fel és valóban így is érzem. Én már örökre egy megtört nő leszek. - Annyira hiányzik. - utalok Ezrára miközben egyik kezem a hasamra teszem. Amióta tudom hogy babát várok a kedvenc helyem a testemen. - Tudom. - Josie együttérez velem, tudom és azt is hogy Vito és ő is segít majd nekem mindenben. - Elintéztem a temetést. New Yorkban. Két nap múlva tartjuk. - Vito szól hátra. - Átszállítják a testet? - kérdezem szomorúan. - Igen. - kapom meg a választ. - Láthatom? - kérdezem hirtelen. - Nem. - vágja rá azonnal Josie. - Ne Tessa. Kérlek ne. - szinte könyörög. - Látni akarom. - jelentem ki határozottan. - Zárt koporsós temetés lesz Tessa. A te érdekedben is. - Vito is ellenzi de én túl makacs vagyok. - Látni akarom még egyszer utoljára. - hevesen beszélek. - Inkább emlékezz rá úgy mint amikor még élt. - Josie átölel és én lehunyom a szemem. Látom magam előtt Ezrát, a mosolyát, hallom ahogy Teresának hív, ahogy azt mondja szeret. Belátom, én is így akarok rá emlékezni. - Rendben. - egyezek végül bele és némaságba burkolózva emlékezem rá...

A temetés túl hosszú volt, gyönyörű de túl hosszú nekem legalábbis. Úgy ott állni a sír mellett hogy tudom, most veszek végső búcsút életem szerelmétől, fájdalmasabb volt mint eddig bármi. Josie, Vito és Carlo végig mellettem álltak. Vito még a szerelmét is hátra hagyta hogy a támaszom legyen amiért nem lehetek neki elég hálás. - Bárcsak ne mentél volna oda aznap este. - nézek Ezra sírjára amikor már csak én állok előtte. - Akkor most is itt lennél velem és tudnád hogy apa leszel. - letörlök pár kósza könnycseppet az arcomról. - Talán vígasz lenne számodra. - teszem hozzá halkan. Talán bolondnak tűnhetek kívülről hogy magamban beszélek, de az én lelkem megkönnyebbül minden szó után, mert azt képzelem hogy Ezra mindent hall és lát. - Miért hagytál el? - vágom a sírhoz a kezemben lévő vörös rózsát. A fájdalmam már elviselhetetlen. Azt mondják az idő minden sebet begyógyít, de az én sebem nem gyógyul, sőt egyre jobban fáj. - Nyugodj meg. - Vito ölel át, a semmiből teremve mellettem. - Nem tudok. - zokogva borulok a vállára. - Őt akarom. Vissza akarom kapni. - sírok megállíthatatlanul. - Tudom Tess. De elment. Ezra meghalt. - simogatja a hátam de a szavai méginkább felzaklatnak. - Én is megakarok halni. - nézek fel Vitora. - Hogy vele legyek. - teszem hozzá és ismét a sírra nézek. - Ezt azonnal fejezd be. - Vito szól rám erős hangon. - Már nem csak te vagy akiért felelsz Tessa. Hamarosan anya leszel. Ott lesz a baba aki örökre magában hordozza majd a szerelmeteket. Ha magadért nem is, de legalább a gyerekért szedd össze magad. - Vito határozottan beszél és én tudom hogy igaza van. - Annyira nehéz. - kétségbeesetten bújok Vito ölelésébe. - Azért leszek itt én és Josie is melletted. - ígéri őszinte szeretettel a hangjában. - Mi lesz az esküvőddel? A menyasszonyoddal? - kérdezem aggódva. - Annak vége. - jegyzi meg és bennem bűntudat ébred. - Miattam? - kérdezem félve a választól. - Nem, dehogy. - mosolyodik el. - Nem ugyan azt akartuk az élettől. De én ettől függetlenül New Yorkba költözök és mindig mindenben segítek neked. - ígéri ismét, ami nekem a mindent jelenti. - Köszönöm. - ölelem át ismét. Kell hogy támogasson mert egyedül egyenlőre képtelen vagyok bármit is tenni vagy nem tenni. 

38. Rész: We were always a losing game

 Zene: Duncan Laurence - Arcade

~ Teresa Cooper ~

Késő este érkeztünk meg Roberto Szicíliai birtokára. Szerencsére az öreg kellő távolságra van tőlünk, hiszen az ő birtoka a sziget másik felén van. Ez valamennnyire megnyugtat, azonban az már kevésbé hogy mégha az öreg messze is van, egy másik hozzá hasonló férfi házában vagyunk. Jól tudom hogy Roberto segített nekünk New Yorkban, de nem fogok ezért rá más szemmel tekinteni. Ő ugyanolyan mint a nagyapja, csak éppen most megyeggyeznek az érdekei a miénkel ezért segít Ezrának. Nem vagyok hülye, tudom hogy ha nem az öreg lenne az aki az útjában van és nem lenne Ezra a segítségére akkor Roberto sem látna itt szívesen, engem biztos nem. Azt viszont nem tudom vitatni hogy Ezrával szemben korrekt és tiszteli őt. Talán ez a közös, sanyarú, árva gyerekkoruknak köszönhető. Még azt is meg merem kockáztatni hogy ha van ember a földön akit Roberto szeret az Ezra és Basti, mert Bastiról is tisztelettel beszél és öcskösnek nevezi. A becézése is arra utal hogy fontos neki a fiú. - Mutasd a szád. - Ezra zökkent ki a gondolataimból amikor már a szobánkban vagyunk, amit arra az időre kaptunk amíg itt leszünk. - Semmi bajom. - csóválom a fejem. - Felszakadt a szád, ne mond hogy ez semmi. - álkapcsa megfeszül, dühös. - Sajnálom. - mondom ki halkan és felé fordítom az arcom hogy megnézhesse. - Annyira sajnálom hogy nem tudtalak megvédeni. - a szemeimbe néz és látom a tekintetén hogy magát okolja mindenért. - Erről nem te tehetsz. - simítok végig az arcán de ő elhúzódik. - Tudtam hogy nem lenne szabad....- elharapja a mondata végét de ezzel engem csak kíváncsivá tesz. - Mit nem lett volna szabad? - kérdezem. - Beléd szeretnem. - ismét rám néz, de a szavaival a szívemet szorongatja. - Hogy mondhatod ezt? - könnyes szemekkel meredek rá. - Nézz magadra Teresa és nézd meg mi lett a barátnőddel. Ez mind azért van mert nem tudtam parancsolni a szívemnek. Ha nem szeretek beléd, boldogan élhetnéd otthon a mindennapjaidat. - megemeli a hangját és egyre dühösebb magára. Nem tetszik amit mond és úgy érzem ennek hangot is kell adnom. - Hagyd abba. - kérem őt már sírva. A ma történtek után ezt akarom a legkevésbé hallani. - Teresa. - tekintete a könnyeimet látva megenyhül és két keze közé fogja az arcom. - Ha nem akarsz szeretni ne szeress. - nézek fel rá szomorúan. - Szeretni akarlak és szeretlek is teljes szívemből. De gyűlölöm magam amiért nem tudtalak megóvni. És gyűlölöm magam a családom miatt. - egyenesen a szemeimbe mondja. - Ne okold magad Ezra. Kérlek. Most kell erősnek lenned. - bíztatom. - Ha kell saját kezemmel ölöm meg. - utal a nagyapjára. - Ezra. - ölelem hirtelen magamhoz. Nem bírom nézni ahogy magát okolja és ahogy át akar változni egy olyan emberré aki nem ő. - Szeretlek. - suttogom. - Teresa, tudnod kell hogy az életemnél is jobban szeretlek. Bármit megteszek hogy ne essen bajod. - lágy csókot hint ajkaimra de viszonozni sincs időm olyan gyorsan szakad el tőlem. - Holnap ide jön Vito és Basti is. Mindenkit a közelemben akarok tudni, hogy ne érjen váratlan meglepetés. - jelenti ki és feszülten a hajába túr. Meglep az információ, de sejthettem volna hogy ha Carlot úgymond harcba hívta akkor Vito sem lesz kivétel. De míg Carlo rejtőzködő üzemmódban van Josieval, addig Vito ide jön, ahol mindennek a közepe van, ahol a leginkább él a veszély. Még egy emberrel több akiért aggódhatok majd. - Az öreg megtette az első lépést, holnaptól Szicília háborús övezet. - jegyzi meg és ez az a mondata ami a legjobban megijeszt. - Ez...ez mit jelent? - kérdezem remegő hangon. - Azt hogy vagy ő marad vagy mi. - Ezra elszánt és a hangjában kegyetlen igazság cseng, tudom hogy igaz amit mond. Tudom hogy kemény időszak vár ránk és félek is, hogy túl sok veszteséggel jár majd ezt a hatalmi harc. A szívem egyre hevesebben ver, szédülök és alig kapok levegőt. - Ezra, nem...nem érzem túl jól magam. - nézek a szerelmem aggódó tekintetébe. - Mi a baj szívem? - a karjaiba kap és óvatosan az ágyra fektet. - Nem tudom én csak megszédültem. - tenyerem a homlokomra simítom. - Talán a stressz. - találgatok. - Hívatok orvost. - feláll és az ajtó felé indul. - Az éjszaka közepén? - szólok utána mert nem is érzem fontosnak hogy orvos lásson engem. Ezra azonban jelen helyzetben túl aggodalmas, bizonyára a történtek miatt is. - Igen, most azonnal. - kilép az ajtón és engem egyedül hagy. A szédülésem nem csillapodik ezért lehunyom a szemem de még így is olyan érzés mintha forogna velem a szoba és már hányingerem is van. Sokszor volt már pánikrohamom de ez egyikhez sem hasonlítható. - Elindult az orvos. - Amelia jön be a szobába Ezra helyett ami meglep, ahogy az is hogy a lány józan. - Nem kell orvos. - tiltakozok. - Mikor jött meg a menzeszed utoljára? - leül az ágyam mellé és nem kertel. - Mi? Hogy jön ez most ide? - kiáltok fel. Aztán a gondolataimban megfogalmazódik valami. - Nem vagyok terhes. Ez csak egy kis pánikroham. - próbálok lassan felülni de még mindig szédelgek. - Hol van Ezra? Miért nem ő jött vissza hozzám? - kérdezem Ameliától ezzel témát is váltva. - Elment az öreghez. - vonja meg a vállát. - Micsoda? Az éjszaka közepén? - hitetlenkedve próbálok meg felkelni de a lábaim gyengék, nem tudom mi a franc van velem, de borzalmasan rosszul vagyok, most pedig még Ezra miatt is aggódhatok. - Basti, meghalt. - közli Amelia alig hallható hangon. - Nem. - elszörnyedek és már kezdem sejteni hogy mi történt. - Ugye nem? - sírok fel hisztérikusan. - Ugye nem az öreg tette? - teszem fel a kérdést. - Tessa nyugodj meg. - Amelia próbál nyugtatni de én kikerülöm őt és ingatag léptekkel kezdek fel alá járkálni. - Ezra miért ment oda? - újabb kérdés amire tudni akarom a választ. - Te is tudod hogy miért. - Amelia lehajtja a fejét. - Nem! Nem! Nem! - kiáltom teljesen összetörve. - Az öreg bántani fogja őt is. - mondom ki amit szerintem mindenki más is tud. - Ezra teljesen összetört a testvére halála hírére. Akkor hívták amikor az orvost próbálta neked intézni. Bastit lelőtték. - Amelia meséli amit tud. Nem bírom felfogni mi is történik és közben átkozom magam hogy most tört rám ez a pánikroham. - Meg kell állítanom. - az ajtó felé indulok de Amelia visszatart. - Vele ment mindenki. Roberto is. - közli de még az sem nyugtat meg hogy tudom Ezra nincs egyedül. - Roberto öccseként szerette Bastit, ahogy Ezrát is szereti. - teszi hozzá. De én már nem tudok többet szólni. A szívem hevesen ver, ismét szédülök, gyengének érzem magam amin a folyamatos sírás sem segít. Már nem látok a könnyeimtől és már csak a remény maradt a szívemben hogy élve látom viszont Ezrát. - Tessa! - kiált fel Amelia amikor összeesek előtte és előttem minden elsötétül....

37. Rész: And we'll run for our lives

 Zene: Leona Lewis - Run

~ Teresa Cooper ~

Josiet nem érem el de még háromszor próbálom hívni őt, miközben kinézek az ablakon hogy lássam elmenni az öreget. Amikor kocsiba szál, rohanni kezdek. A szívem majdkiszakad a helyéről és a tüdőm is szúr, ahogy rohanok le a lépcsőkön, majd ki az épületből. Azonnal taxit intek le magamnak, vissza kell mennem Josiért. Csak ez lebeg a szemem előtt. A sofőr hála a késő esti forgalom hiányának percek alatt oda visz de amint meglátom a kávézót lángokban úszni elszorul a torkom. A tűzoltok már rohangálnak, míg a bámészkodók tömegekben állnak az út közepén. - Josie! - kiáltom el magam és az égő épület felé rohanok, hiszen amikor elmentem ő még itt volt. Nem bírom elviselni ha baja esett miattunk. - Josie! - kiáltok ismét már az őrület határán állva. - Hölgyem nem mehet közelebb. - egy tűzoltó fog vissza amikor már túl közel vagyok az épülethez. - A barátnőmé a hely. Ugye nem volt bent? - sírok és közben a tűzoltót rángatom a ruhájánál fogva. - Tessa! - hallom meg legjobb barátnőm hangját és megkönnyebbülök. - Josie. - elengedem a tűzoltót és Josiehoz rohanok aki zokogva nézi élete munkáját ahogy a lángok felemésztik. - Mindenem oda lett. Minden. - összetörve omlik a karjaimba. - A tanfolyamra tartottam amikor jelzett a telefonomon a riasztó. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen? - összecsuklik és én nem tudom megtartani. - Mindent elzártam. Mi gyulladhatott ki? - zokogva temeti arcát a tenyerébe és önmagában keresi a hibát. - Josie nem te vagy a hibás, hallod? - próbálom nyugtatni de tudom hogy ez ebben a helyzetben reménytelen. - Mi történt az arcoddal? - merevedik meg hirtelen amikor végre rám néz. - Az öreg itt járt, az egyik testőre tette ezt velem és ők gyújtották fel a kávézót. Josie el kell innen mennünk érted? Veszélyben vagy már te is. Ne haragudj kérlek bocsáss meg. Mindent rendbe hozok. Ígérem. - szinte esdeklek neki miközben mellé guggolok és remegő kezekkel veszem elő a mobilom. - Leszarom a kávézót. A lényeg hogy te jól vagy. - mondja remegő hangon, tudom hogy fél és fáj neki hogy oda lett a kávézója, mégis még ebben a helyzetben is engem támogat. - Kit hívsz? - kérdezi a telefonomra nézve. - Ezrát. - felelek csupán ennyit és már hívom is az említettet aki azonnal fel is veszi. - Még nem végeztem szívem, de sietek. - szól bele kedvesen. - Ezra! Itt járt az öreg, felégették Josie kávézóját, és rajtam keresztül üzent neked. - hadarom hogy minél előbb tudatosuljon benne hogy baj van. Most igazán nagy baj van. - Hol vagytok? - a hangja indulatos, érzem rajta az aggodalmat és a mérhetetlen dühöt. - A kávézónál. Még oltják a tűzoltok. - mondom halkan és közben egyik kezemmel még mindig Josiet ölelem magamhoz, aki a fejét csak a vállamra hajtva nézi a füstöt ami beteríti az egész utcát. - Azonnal ott vagyok. - Ezra bontja a vonalat és én elteszem a mobilom. Az út másik oldalára pillantva viszont észreveszem az öreg egyik emberét. Ő is ott volt ma a lakásban. Aztán egy másik is társul hozzá és megindulnak felénk. - Josie állj fel. Itt vannak. - rettegve rángatom fel a legjobb barátnőmet a földről. Engem ma életben hagyott az öreg és üzent velem, így tudom hogy a mostani célpont Josie, vele akarnak nekem ártani amit én nem engedhetek. - Érted jöttek? - áll fel Josie és elindulunk a tömegben. - Érted. - adom meg neki a választ. - De nekem semmi közöm ehhez. - jegyzi meg de közben egy percre sem áll meg. Erősen fogja a kezem ahogy én is az övét hogy el ne szakadjunk egymástól. Rohanunk az életünkért át a tömegen, majd egy elhagyatott, üres utcába rohanunk be aminek csak a végén vesszük észre hogy zsákutca. - Bassza meg. - szitkozódok és fordulnánk is meg de akkor már késő. Ott van a két férfi és felénk tartanak, mi pedig nem tudunk hová menni. - Josie! Én elterelem a figyelmüket és te menekülsz. Megértetted? - nézek a barátnőmre. - Nem hagylak itt. - tiltakozik azonnal. - De itt hagysz! - kiáltok rá. - Én hoztam rád ezt a szart. Megvédelek ha beledöglök is. - jelentem ki és felveszek egy a szemetesek mellett heverő vascsövet. - Tessa ne csináld. - Josie sírva könyörög. - Amikor szólok te fuss. - kérem őt és szeretettel nézek rá, de mielőtt bármit is tehetnénk lövések dördülnek és én ijedtemben felkiáltok. Azonnal Josie elé ugrok hogy védjem őt, és csak utána kezdem keresni a tekintetemmel hogy mi is történt. A támadóink a földön hevernek, Ezra áll mögöttük és Roberto négy másik férfival akiknél fegyver van. - Ezra! - ejtem ki szerelmem nevét amikor felfogom hogy őt látom. - Teresa. - felém siet és átölel. - Istenem mit tettek veled? - aggódva nézi az arcom. - Semmit. - csóválom a fejem és Ezrához bújok míg másik kezemmel Josiet is magamhoz húzom. Ezra egyszerre ölel át mind a kettőnket. - Azt hittem meghalunk bassza meg. - Josieból kiszakadnak az érzések. - Ezra hozd őket, el kell tűnnünk innen. - Roberto szól közbe. Meglep hogy itt van, és bár megvetem őt azért ahogy Ameliával bánt, most mégis örülök neki. - Gyertek. - Ezra vezet minket egy sötét autóhoz és amikor mind beszálltunk indulunk is. Út közben nem szól senki egy szót sem. Én Ezra és Josie között ülök és ezt kihasználva ölelem egyszerre mind a kettejüket. Ezrára nekem van szükségem, rám pedig Josienak. Fél óra alatt érünk a célunkhoz, ami meglepetésemre a repülőtér ahol vár minket a már jól ismert magángép. - Téged és Josiet elrejtünk. Carlohoz megyünk. - Ezra közli amikor már a gépen vagyunk. - Nem hagylak magadra. - tiltakozok azonnal. - Ez nem játék kislány. Az öreg mindenkit kinyír ha úgy tartja kedve. - szól közbe Roberto. - Tudom. Mondta is hogy úgy járok mint Frankie ha ti ketten nem hagyjátok abba a szervezkedést. - közlöm indulatosan. - Ki az a Frankie? - Josie halkan teszi fel a kérdést. - A kutyám volt. Az öreg lelőtte. - Ezra tekintete elhomályosul. Tudja hogy nagyobb veszélyben vagyok mint hitte. - Teresa mellettem marad. - néz végül Robertora. - Ahogy akarod. - Roberto tárja szét a kezeit és előre megy a pilótával beszélni. - Mindjárt jövök. - Ezra is csatlakozik hozzájuk így én és Josie kettesben maradunk. - Tudod hogy mindenben támogattalak egész életünkben. - fordul felém a szavaira pedig csak bólintok. - De azt hiszem most nagyon nagy szarban vagy. - sóhajt fel és látom rajta hogy aggódik. - Tudom. - fogom meg egyik kezét és gyengéden megszorítom. - De szeretem Ezrát és tudom hogy mellette a helyem. Te viszont a legjobb kezekben leszel. Carlo remek srác, bízom benne és jól ismerem őt ahhoz hogy tudjam az élete árán is megvéd majd téged ha úgy hozza a sors. Bár ne hozza úgy. - suttogom. - Kérlek bízz benne és mindent úgy csinálj ahogy mondja. Amikor kikeveredünk ebből az egészből, megkereslek ígérem. Segítek neked újjá építeni a kávézót. Rendben? - egyenesen a szemeibe nézek. Még én magam sem tudom mennyi időről is van szó. - A kávézó nem érdekel Tess. Csak te éld túl. - átölel és halkan elsírja magát. - Szeretlek húgi. - szipogja. - Szeretlek. - mosolyodom el a megnevezésén, hiszen igazából nem vagyunk testvérek, mégis úgy éljük az életünket mintha azok lennénk húsz éve. Az út további része csendben telik. Azt hiszem most mindenki próbálja rendezni magában a saját gondolatait. Én is ezt teszem. De az idő hamar eltelik és mi leszállunk Görögország egyik városában. Carlo már a repülőtéren vár ránk. Szegénynek nem sokáig tartott a szabdsága, hiszen csak tegnap váltunk el, mégis örülök annak hogy itt van és ő lesz az aki Josiera vigyáz majd. - Vigyázz magadra. - Josie ölel át amikor már búcsúzkodunk. - Te is. - ölelem szorosan. - Kérlek vigyázz rá. - szólok oda Carlónak is aki csak bólint de tudom hogy bízhatok benne. - Mennünk kell kicsim. - Ezra szakítja meg a meghitt pillanatokat és én egy utolsó pillantást vetek a legjobb barátnőmre miközben visszaszállok a gépre. Josie sír, Carlo vígasztalja, míg én könnyes szemekkel nézem őket és közben magamban Istent kérem hogy óvja őket mindentől. - Mi hová megyünk? - kérdezem amikor már elfoglaltam a helyem a gépen. - Az uticél Szicília. - feleli Roberto és én megfeszülök. Félek, sőt rettegek de tudom hogy helyesen döntöttem. Nem tudnék bújkálni úgy hogy közben Ezra nincs velem. Nekem mellette kell lennem, ha belehalok akkor is...

36. Rész: Frankie

 Zene: Hamzaa - Hard To Love

~ Teresa Cooper ~

Mosolyogva állok a kicsi kávézó előtt és a hatalmas üvegablakoknak köszönhetően, boldogan figyelem ahogy Josie kiszolgálja a vendégeket. A hely olyan amilyennek emlékeztem rá, bár valóban fel van most újítva és mintha nagyobb is lenne. Látom a süteményes pultot, ahogy Josie kivesz egy szelet csokis finomságot és átnyújtja a vásárlónak. Percekig csak figyelem őt, mert jó érzés boldognak látni, aztán a tekintetünk találkozik amikor kipillant az ablakon és az arcán még nagyobb mosoly jelenik meg ahogy az enyémen is. - Hahaó, jut valami finom a legrégebbi vásárlódnak is? - nevetve lépek be a kávézóba. - Tessa! - Josie azonnal hozzám siet és átölel. - Annyira jól nézel ki, jót tett az utazás. De nagyon hiányoztál. - hadarja lelkesen. - Te is nekem Josie. - viszonzom az ölelését majd az egyik szabad asztalhoz ülünk. - Mit kérsz? Kávé? Süti? - kérdezi de közben már tölti is a kávémat, hiszen tudja hogyan szeretem, sok tej, kevés cukor. - Csak kávét kérek, köszönöm. - adom meg neki a választ. - Hm...csak te tudod ezt ilyen finomra csinálni. - jegyzem meg amikor megkapom a meleg italom és belekortyolok. - Mesélj már inkább. Ezra? Még mindig nagy a szerelem? - kíváncsiskodik azonnal amin ismét nevetnem kell. - Ezra bement a céghez, fél év után lesz mit átnéznie. És igen még mindig nagy a szerelem, sőt nagyobb mint valaha. - mondom mosolyogva. - Annyira örülök hogy boldog vagy Tess. Nem is tudod mennyire jó téged így látni. - őszintén örül nekem, látszik az arcán és a szemeiben. - És te Jo? Hogy vagy? - utalok kicsit még mindig Ericre bár már eltelt azóta pár hónap hogy lelépett. - Már nem is gondolok rá. Teljesen új életet kezdtem. Hála Ezra kölcsönének sikerült befejeznem a kávézó átépítését és azóta még több vendéget tudok fogadni és szerencsére kereslet is van nem csak kínálat. Nagyon beindult az üzlet. A pénz fele már megvan annak amit Ezra adott, most az az első hogy vissza tudjam fizetni. - meséli lelkesen. - Örülök a sikerednek, de Ezra nem tart igényt a pénzre, nem kell visszafizetned. - mondom el ezt már neki vagy századszor de tudom hogy úgyis visszafizeti. - Nem érdekel. Kihúzott a szarból és kölcsönként tekintek arra a pénzre amit igenis vissza fogok adni neki. - Josie határozott és én nem vitatkozok vele, mert a helyében én is így éreznék. - Oké, megértettem. - nevetek fel majd hosszú, részletekre kitérő beszélgetésbe bonyolódunk. Mesélek én aztán mesél ő, csak akkor szakítjuk meg a csacsogást amikor Josienak vendéget kell kiszolgálnia. Órák telnek el így míg a nap el nem telik. - Be kell zárnom, este hat óra. - Josie is meglepetten érzékeli hogy mennyi is az idő. - Jól eldumáltuk az időt. - jegyzem meg miközben figyelem legjobb barátnőmet ahogy bezárja az ajtót, megfordítja rajta a táblát majd a pultban kezd el takarítani. - Sietnem kell, mert hétkor kezdődik a cukrász órám. Direkt esti tanfolyamra jelentkeztem hogy napközben tudjam vezetni a kávézót. - meséli miközben egyesével pakolja el a sütiket a pultból. - De a mai órát kihagyhatom, elmehetünk valahova ha akarod. - javasolja és bár tetszik az ötlet, nem akarom hogy miattam mondja le a programját, főleg ami fontos neki. - Nem dehogy. - ellenkezek azonnal. - Menj csak. Én is haza megyek, Ezra már biztos otthon van. - mosolyodom el a gondolatra. - Ígérd meg hogy azért szakítasz rám is időt még. - Josie néz rám reményel a tekintetében. - Persze te bolond. Újra itthon vagyok, meg sem szabadulsz tőlem. - nevetve ölelem át majd elköszönünk egymástól és én leintek az üzlet előtt egy taxit. Elmondom a sofőrnek a címet és indulunk is, már majdnem a lakásnál vagyok amikor a telefonom megrezzen. Azonnal előveszem és olvasni kezdem magamban Ezra üzenetét, miszerint elhúzódik a munka és csak későn ér haza, ne várjam meg, nyugodtan feküdjek le aludni. Egy kissé elszomorít hogy ma éjszakába nyúlóan dolgozik, de meg is értem, hiszen fél évig volt távol. Amikor a lakáshoz érünk kifizetem a taxisofőrt és besietek az épületbe. A liftben még visszaírok Ezrának hogy minden rendben és hogy tudja én már itthon vagyok. - Jó estét. - köszönök a két új testőrnek akik a lakás bejáratánál állnak, csak biccentenek köszönésképpen. Furcsa hogy idegenek vannak most Vito és Carlo helyén, nem titkolom mennyire várom már hogy visszatérjen a két fiú. Nagyot sóhajtva lépek be a nappaliba aminek a szépsége még most is lenyűgöz majd a konyhába megyek hogy bekapjak pár falatot hiszen ma még alig ettem valamit. Percekig időzök a hűtő előtt majd hangokat hallok a nappali felől. - Ezra? Te vagy? - indulok meg mosolyogva, bízva benne hogy mégis előbb jött haza mint mondta, de amikor a nappaliba érek még levegőt is elfelejtek venni. - Jó estét Teresa. - az öreg néz egyenesen a szemeimbe. Gyűlölöm hogy Teresának nevez mert ezt csak Ezrától szeretem. De ezen nem tudok sokat gondolkodni mert hat, kigyúrt, magas, szekrény méretű férfi is csatlakozik hozzánk, közülük kettővel találkoztam is amikor haza értem, ami arra enged következtetni hogy ők is az öreg emberei és átverték Ezrát korábban. - Eddig egész jó volt. - jegyzem meg gúnyosan. - Én a maga helyében befognám a csinos kis szám. - az öreg leül az egyik fotelbe és fenyegetően néz rám. - De nincs a helyemben. - szólok vissza neki ismét, mire az öreg biccent az egyik emberének, aki hatalmas pofonnal juttat a földre. Fogaim összekoccanak és máris érzem a számban a vérem ízét. - Tudja Teresa. - az öreg drámaian felsóhajt. - A magamfajta férfiak szemében a nők olyanok mint a haszonállatok. Azért vannak hogy élvezetet nyújtsanak és szaporodjanak. - az öreg tovább beszél és nekem hányingerem támad. - Tudja, az én szememben pedig az ilyen férfiak nem férfiak. - köpöm felé a szavakat amire ismét egy pofon a válasz. Megszédülök, de mivel még mindig a földön vagyok, elesni nem tudok. - Miért jött ide? - kérdezem miközben lassan felülök. - Az unokáim bolondnak néznek. - nevet fel. - Évtizedek óta vezetem a szervezetet, minden országban hűséges embereim vannak, de Ezra és Roberto a hátam mögött próbál üzletelni velük. Nem szeretem ha elárulnak, főleg ha a vérem teszi. - az öreg hangjában csalódottság és düh cseng. Tudom miről beszél hiszen pár hónapja Vito mesélt Ezra és Roberto szövetségéről, hogy le tudják váltani az öreget. - És nekem ehhez mi közöm van? - teszek fel egy újabb kérdést. - Maga kedvesem, egy újabb hazugsága Ezrának. Nem mondta el hogy milyen kapcsolatban van önnel. Nem szeretem azt sem ha a szemembe hazudnak. - feleli könnyedén. - Csak féltett engem. - próbálom Ezrát védeni, de tudom hogy hiába minden igyekezetem. - Oh, meg is volt rá az oka. - az öreg a szemembe néz ismét. - Meg fog ölni? - csuklik el a hangom de nem sírok mert erős akarok maradni. - Most még nem. - csóválja a fejét. - De egy üzenetet átadhat az unokámnak. - feláll és elém sétál. - Mondja meg Ezrának hogy ha nem azt teszi amit én mondok neki és ha továbbra is a hátam mögött szervezkedik, magát kedvesem Frankie sorsára juttatom. - fenyegetően néz le rám. - Ki az a Frankie? - félve nézek fel rá. - Ezra kutyája volt még gyerekkorában. - vonja meg a vállát, azonban én már ismerem annak a kutyának a sorsát hiszen Basti elmesélte. Az öreg saját kezével lőtte le hogy Ezrát büntesse. Nem tudok megszólalni, a szívem hevesen ver és alig kapok levegőt. A könnyeimet már nem tudom visszatartani és nem is akarom. - Indulunk. - szól az embereihez de mielőtt távozna még megáll az ajtóba. - Igazán szép kávézója volt a barátnőjének. Kár hogy éppen rombadől. - neveti el magát és ezzel megadja nekem az utolsó döfést. - Mit tett? Mit tett? - üvöltök utána de már hiába mert ügyet sem vetve rám liftbe szállnak és távoznak. Én azonnal a mobilomért nyúlok és Josiet hívom de nem veszi fel, sem elsőre sem másodszor...Félek hogy túl nagy árat fizettem....

35. Rész: Time has brought your heart to me

 Zene: Christina Perri - A Thousand Years

~ Teresa Cooper ~

A hetek csak úgy elrohantak és a fél éves utazásunk utolsó napja is elérkezett. Helsinkiből tartunk New Yorkba és ezzel le is zárult a fél év ami belátom tartalmasabb volt mint hittem amikor elindultunk. Sok mindent tartogatott a számomra ez az út. A legfontosabb az a változás, amin keresztülmentem és a szerelem amit Ezrában leltem meg. Három és fél hónapja vagyunk egy pár, de még mindig nem tudtam vele betelni. Szeretem őt, úgy ahogy még soha senkit ezelőtt. Az utolsó kiborulásom óta sok idő eltelt és Vito tanácsát is sikerült megfogadnom, próbálom az öreg létezését magamban teljesen kizárni. Ezra nagyapja így hagyom hogy ő intézzen mindent amit kell, amibe nem avat be, hogy én nyugodt maradhassak. Úgy teszek mintha az öreg nem is létezne és ez hatásos. - Egy óra múlva leszállunk. - Vito szakít ki a gondolataimból. - És te mikor mész haza Rómába? - kérdezem félve a választól hiszen tudom hogy ha nem is örökre, de egy időre el kell válnom Vitotól. - Holnap reggel. - feleli és a válasza meglep, előbb megy el mint hittem. - Hiányozni fogsz, de sok boldogságot kívánok neked és a menyasszonyodnak. Remélem az esküvőtök olyan lesz amilyet megálmodtatok. Sajnálom hogy én nem lehetek ott, de az én helyem Ezra mellett van. - mondom teljes szívemből őszintén beszélve. - Te is hiányozni fogsz, de három hónap múlva New Yorkba költözünk és remélem akkor személyesen is bemutathatom neked. - utal a barátnőjére. - Úgy legyen. - mosolyodom el. - Gondolom már te is várod hogy lásd Josiet? - vált témát ezzel az én dolgaimat érintve. - Igen, de csak holnap reggel lepem meg a kávézóban. - nevetek fel, hiszen Josie nem tudja hogy mikor érkezek haza pontosan, kellemes meglepetés lesz neki az már biztos. Fél év után újra találkozunk. Már nagyon várom én magam is. - És akkor végleges a döntésetek? Ezrához költözöl? - újabb kérdést tesz fel. - Nem tudnék nélküle tölteni egyetlen éjszakát sem. - vallom be őszintén, ezzel megadva a választ. Ezra vetette fel még egy hete hogy költözzek hozzá és én egy percig sem haboztam. Szükségem van rá és érzem olyan erősnek a kapcsolatunkat hogy egy következő szintre lépjünk. Az utazás alatt is együtt éltünk, ebből adódóan pedig gyerekjáték lesz New Yorkban is belerázódni az együttélésbe. - Örülök hogy csak a kapcsolatotokra koncentrálsz. - jegyzi meg Vito kedvesen. - Hála részben neked. - utalok egy korábbi beszélgetésünkre, ahol Vito volt az aki megmutatta nekem a helyes irányt és azóta azt hiszen Ezrát sem aggasztja a hogy létem, mert én valóban jól vagyok és csak a pozitív dolgokat élem meg. Az út hátralévő részét még Vitoval beszélgetem át, majd miután leszáll a gép, elbúcsúzok tőle, aztán Carlotól is. Ők ketten a barátaim lettek ezen az úton. Örökre a szívembe zártam őket és a közös programokat, nevetéseket és persze a foci mérkőzéseket is. - Teresa, induljunk. - Ezra ragad ki a gondolataimból és én beszállok mellé, majd a sofőr indít. Furcsa lesz megszoknom az új testőröket és sofőröket, és tudom hogy kell majd néhány nap amíg visszarázódok a New Yorki mindennapokba. - Fáradt vagy? - simít végig Ezra az oldalamon amikor én hozzá bújok. - Nem. Csak hiányozni fognak. - jegyzem meg halkan. - Pár hónap és újra itt lesznek. Vito megnősül és jár neki a szabadság, és Carlo is csak pár hét szabadságra megy el. - Ezra próbál megnyugtatni. - Tudom. - mosolyodok el. - De Paulo nem fog hiányozni. - nevetek fel. - Igen, az gondoltam. - nevet ő is jókedvűen. Az út vidáman telik és ahhoz képest hogy este nyolc óra, elevennek érzem magam. Hajt a kíváncsiság is, mert már várom hogy lássam Ezra lakását. Alig fél óra alatt meg is érkezünk a város szívébe, ahol egy huszonhét emeletes ház, huszonnegyedik emeletén elhelyezkedő lakásba tartunk. Amikor kinyitja előttem az ajtót a szám is tátva marad. - Te itt élsz? - ámulok el ahogy beljebb sétálunk a nappaliba. - És most már te is. - csókot lop tőlem és megfogja a kezem. - Gyere körbevezetlek. - húz maga után és én pislogás nélkül meredek a lakás minden részletére. - Ez a dolgozószoba. - mondja miközben benyit az említett helyiségbe. - Itt a konyha, ott az étkező, arra van néhány szoba és két fürdő is. - mutat a nappali másik oldala felé, aztán felvezet a lépcsőn. - Ez az én szobám, vagyis most már a mi szobánk. - ismét megcsókol és bevezet a szobába. - Ott a gardrób és a ott a fürdőnk. - mutogat még pár ajtóra de nem mozdulunk már, a szoba közepén von magához és édes csókokkal halmozza el a nyakam. - Ezra. - nevetek fel. - Kívánlak, Teresa. - gyengéd puszikat ad ajkaimra, egyik keze a tarkómon, míg a másik a derekamnál fogva húz magához. Testünk teljesen egybesimul, úgy érzem, hogy nincsen két ember, csak egy és csupa érzelem. Nyelve finoman, incselkedően megérinti az enyémét. Úgy érzem, mintha forrna a vérem, pedig csak a csókja az, amely ezt váltja ki belőlem. - De ha te nem akarod, megértem. - mormolja az ajkaim közé. - Állíts le. - kéri, de a hangja vágyakozó. A hajába túrok, a tekintetünk találkozik és egy kisebb sóhaj hagyja el a számat, ahogyan a testemet jobban az övé ellen nyomom. Nagyot nyelek. Úgy érzem magam, mint egy szűz lány. - Nem akarlak leállítani. - mondom a karjai között. - Sejtettem. - ismét a nyakamba csókol, a szemhéjaim lecsukódnak a gyengéd érzésnek köszönhetően. - Szeretlek. - suttogom. Bőrömön érzem a mosolyát a kijelentésemnek köszönhetően. - Szeretlek. - mondja ő is, majd felkap, a karjaiban biztosan tart, mint egy menyasszonyt. Szája elenged, s figyel hova lép, hova visz. Végig fektet az ágyon és fölém mászik, lábaimat szét nyitom hogy helyet adjak neki, de ő előbb megszabadít könnyedén a nadrágomtól, s lassú, forró, csókokkal kezdi ellepni a combom belső részét. Megremegek az érintése nyomán, s libabőr fut végig rajtam, míg az ő kezei mindenhol ott vannak, ahogyan az ajkai is, melyek minden porcikámon csókokat ejtenek. Csókjaival lassan felfelé halad, meleg lehelete simogatja a bőrömet és a felsőm anyagát tolja fel maga előtt. Megemelem magam kissé, hogy segítsek neki és a pamutnak, amely készségesen tesz eleget az akaratának. A mellem domborulatánál ismét csókolni kezd. Kezem végigsimít a hátán, majd kettőnk közé simítok és gyors mozdulatokkal kezdem el kigombolni az ingét. - Imádom a tested. - mormolja a bőrömbe, amikor már teljesen meztelenül fekszem alatta, csak az ő nadrágja az ami elválaszt kettőnket. Nem tudok megszólalni mert újra ajkaimat ejti rabul forró csókjával, azonban éppen csak egy pillanatra majd eltávolodik tőlem, megszabadul a nadrágjától és ismét főlém magasodik. A fejem felett egybefonja az ujjainkat és egy könnyed mozdulattal el is merül bennem, mire mind a ketten felnyögünk. - Ezra. - vonom magamhoz hogy csókolhassam amit ő készséggel enged is és csak a halk zihálásunkat veri vissza a csendes lakás.