8. Rész: Ajándék

 Zene: Léon - And it Breaks My Heart

~ Teresa Cooper ~

Letelt a Párizsban töltött időnk, négy nap alatt sikerült Ezranak megkötni az üzletet és most London felé tartunk. Én ismét vele szemben foglalok helyet és míg ő néhány hivatalos papírt néz át addig én az ablakon bámulok ki. Vitoval szerencsére sikerült rendeznem a múltkori félreértést. Most már tudja hogy én is tisztelem a főnökünket és az amit mondtam nem úgy értettem ahogyan azt ő gondolta. - Teresa. - szólít meg Ezra, ezzel kiszakítva a gondolataimból. Egyre jobban tetszik a nevem, ha ő mondja. Még nincs két hete hogy vele utazgatok, de már megkedveltem őt, akárcsak Vitot. Bár utóbbit nem volt nehéz mert nagyon szabad szellemű fiú, míg Ezra inkább magányos farkas tipus. - Igen uram? - kérdőn nézek az említettre. - Szabad tudnom miért tart engem szigorúnak? - egyszerűen és lazán teszi fel a kérdését, de én megfeszülök az ülésemben. Most örülök hogy senki nincs hozzánk olyan közel hogy halljanak, de azért egy szúrós pillantást vetek Vito felé, mert tudom hogy mindenről beszámolt Ezranak. - Vito bizonyára félre értett valamit. - zavarban vagyok. - Tehát nem mondta azt hogy szigorúnak tart? - érdeklődik Ezra kedvesen, de ajkain már mosoly bújkál. Talán szórakoztatja ez a helyzet. - De mondtam. - hebegem és idegesen egyik kezemmel egy hajtincsemet kezdem el csavargatni. - Megbántottam esetleg valamivel? Vagy nem úgy szóltam önhöz? - faggat tovább. - Dehogy. - kiáltok fel. - Nem tett semmi rosszat. - próbálom magam visszafogni és idegesen a hajamba túrok. - Én csak úgy értettem hogy ugye ön a főnököm és én az alkalmazott és ezért nem bizalmaskodhatok önnel, nem kérhetek kölcsönt meg ilyenek. - próbálom magam kivágni a kényelmetlen helyzetből. - Értem. Nagyon tudja hogy mikor mit mondjon. - mosolyodik el, átlát rajtam, tudja hogy csak próbálom magam kimagyarázni. - A gyermekotthonban ahol felnőttem megtanultam egysmást. - jegyzem meg. - Gyermekotthonban? - kérdez vissza és ahogy ránézek látom rajta hogy őszintén felkeltettem az érdeklődését. - Hosszú történet. - zárom le ennyivel és hálás vagyok neki mert nem erőlteti a témát. - Ez az öné Teresa. - egy ajándékdobozt vesz elő az ülése mellől amit át is nyújt nekem. - Ez mi? - nagy szemekkel nézek a férfira. - Nézzen bele. - neveti el magát, én pedig lassan szétnyitom a dobozt amiben azt a táskát pillantom meg amit még Párizsban láttam és nem tudtam megvenni. - Ezt nem fogadhatom el uram. Ez túl drága. - vissza teszem a doboz tetejét. - Nekem nem túl drága. - von vállat. - De nekem igen. És meg sem érdemlem, eddig nem sok hasznomat vette. - felé nyújtom a dobozt de nem veszi el tőlem ezért az ülése előtti kis asztalra helyezem azt. - Vegye hóvégi bónusznak és a számláján az első fizetése is rajta van. Ami pedig a munkáját illeti reményeim szerint hamar bele jön majd. A táskát akár egy kis ösztönzésnek is tekintheti. - mosolyog majd feláll és a pilóta fülke felé sétál én pedig azonnal a mobilomat veszem elő hogy megnézzem valóban megkaptam e a fizetésem és hogy mennyi is az pontosan, de amikor meglátom az összeget nem sok kell hogy elájuljak. Ez túl sok! Sokkal több mint ami a szerződésemben szerepelt, pedig már az sem volt kevés. - Na örülsz a táskának? - Vito hatalmas vigyorral az arcán vágódik le mellém. - Nem. - nézek rá szigorúan. - Most mi a bajod? - kérdezi mintha nem tudná a választ. - Mindent elmondasz a főnöknek? - kérdezem sértetten. - Igen. - határozottan válaszol. - Hát jó tudni hogy spicli vagy. - mérgelődök tovább. - Nem vagyok spicli. Ő kérdezte hogy mi volt a bajunk amikor haza értünk a város nézésről, és én soha nem hazudok neki. - Vito magyarázza mi is történt de ez engem most cseppet sem érdekel. Nem is szólok hozzá. - Na mi van? Nekem kell hordani ezt a táskát? - próbál felvidítani és miután magához vette az ajándék dobozt kiveszi belőle a kis táskát, amit végül a vállára akaszt. - Na hogy nézek ki? Csini vagyok? - kérdezi mosolyogva. - Elbűvölő vagy Vito. - szólal meg mellettünk Ezra, mire Vito és én is nagyot nyelünk. - Elnézést uram. - Vito leveszi a táskát és miután átadja nekem el is siet. - Az én hibám volt uram. Vito nem tehet semmiről. - azonnal magyarázkodni kezdek. - Megint túl szigorúnak tart. - nevet fel és vissza ül a korábbi helyére. - Azt hiszi leszidom Vitot amiért önnel viccelődik? - kérdezi. - Igen. - bólintok, minek hazudjak már megint neki. - Nem fogom ne aggódjon. Örülök hogy jól kijönnek egymással. Vito eddig csak az én testőröm volt és amikor mondtam neki hogy az út alatt maga mellett kell lennie nem nagyon örült neki, de látom rajta hogy megkedvelte magát. -  mondja komolyan. - Én is kedvelem őt, de persze csak mint barátot. - javítom ki magam azonnal. Nem hiányzik hogy bárki többet lásson bele abba ami Vito és köztem van. Barátok vagyunk, ezt azt hiszem már biztosan kijelenthetem mert szeretünk együtt beszélgetni és poénkodni. Egyszer már a barátnőjét is láttam amikor videochateltek. Bemutatkoztunk egymásnak. Szóval Vito a barátom. - Igen tudom. - bólint. - De én sem vagyok mogorva szörny. Szeretem a vicceket. - vonja meg a vállát, tetszik hogy most ennyire beszédes. Legalább jobban megismerem őt. - Csak azt ne mondja nekem hogy Vito vicceit is szereti. - nevetek fel. - Nem. Azokat határozottan nem. - Ezra is elneveti magát. - Most megnyugodtam, azt hittem velem van a baj. - dőlök hátra az ülésben és úgy beszélek tovább. Jól esik egy kicsit felszabadultabbnak látni Ezrat, most annyival másabb. Persze tudom hogy ez nem változtat a tényen hogy a főnököm és továbbra is azon kell lennem hogy minden rám bízott feladatot megoldjak. De nem árt néha kicsit lazítani.