Prológus

Zene: Céline Dion - Heart of Glass

~ Teresa Cooper  ~

Amilyen szerencsésen indult a napom, úgy ment is tönkre szép lassan. Először munka után Josie kávézójában leöntöttem magam egy csésze forró kávéval, ami lássuk be a fehér blúzomnak nem igazán tett jót, majd ezek után az autóm is beadta a kulcsot, és ha mindez nem lenne elég csapás egy napra ráadásként az eső is rákezdett, de nem szemerkél, hanem konkrétan mintha dézsából öntenék. És nekem így kell hazág gyalogolnom. Esernyő és kabát sincs nálam. Ez a nap már nem lehet rosszabb, gondolom magamban amikor bőrig ázva belépek a lakásom bejárati ajtaján majd amikor megfordulok egy pár piros magassarkút pillantok meg a kanapé mellett, a hálószoba felől pedig hangos nevetés szűrődik ki. Hirtelen a pokolban érzem magam, mert pontosan tudom hogy ha kinyitom az ajtót akkor azt fogom látni amit a szívem nem bír el. Halkan teszem meg az odáig vezető néhány lépést, a saját lakásomban kell settenkednem. Ha nem a saját életemről lenne szó talán nevetnék. Hangtalanul nyitom résnyire a háló ajtaját és azonnal ledermedek. A főnököm Elizabeth és a vőlegényem...a könnyek hang nélkül szaladnak végig az arcomon. Látom ahogy Brad az ágyon fekszik és karjaival Elizabethet öleli úgy ahogy azt hittem hogy csak engem fog ölelni. A nő felül, egy pillanatara megijedek hogy észrevesz de nem így történik, csupán a két félig teli borospoharat veszi magához az éjjeliszekrényről. Brad elsüt egy poént és Elizabeth felnevet. Először nem is értem mit beszélnek annyira lesokkolt a látvány, aztán az agyam ismét működni kezd és rájövök hogy rajtam nevetnek. - Mikor mondod el szerencsétlennek? - Elizabeth nevetve kérdezi Bradtől aki szintén jókedvű, de most csak vállat von. - Azt hiszi feleségül veszed. - a főnököm tovább gúnyolódik. - Akkor rosszul hiszi. - Brad kegyetlen szavai méginkább összetörnek. Tegnap este esküdött hogy szeret, hogy én vagyok a mindene. Szeretkeztünk. És most mégis ezt kell látnom. A borospoharak koccannak és eszembe jut, mennyire utálom a bor keserű ízét a számban. - Brad. - szólalok meg végre. Nem akarom már ezt tovább nézni sem hallgatni. Egy dolgot akarok csupán, összepakolni és eltűnni innen. A vőlegényem rám pillant és amikor tudatosul benne hogy valóban itt vagyok és lebukott, ijedten ugrik ki az ágyból. - Kicsim, meg tudom magyarázni. - azonnal felém lépked, miközben Elizabeth értetlenül nézi őt. - Nem azt mondtad hogy szakítasz vele? - vonja kérdőre az én vőlegényemet. - Kussolj Liza. - Brad inti le a nőt aki erre csak sértetten a ruháit kezdi szedegetni a padlóról. - Tess, baby. - Brad két keze közé fogja az arcom és a szemembe néz. - Hánynom kell tőled. - mondok csupán ennyit és ahogy lesöpröm magamról a kezeit azonnal a gardróbhoz lépek, kiveszem a két hatalmas bőröndöm amivel ide költöztem hozzá fél évvel ezelőtt és gyors mozdulatokkal kezdem beleszórni a ruháimat és egyéb holmimat. Csak azt viszem el amit magammal hoztam. Nem kell semmi a közös dolgainkból. Számomra azok már mind értéküket vesztették. Csak pár perc kell és mindenem a két hatalmas bőröndben van. Nem akarok tovább maradni ezért még mindig bőrig ázva, magam után húzva a táskákat elindulok az ajtó felé. Persze pakolás közben Brad végig a bocsánatomért könyörgött amit még most sem hagyott abba. - Kérlek, beszéljük meg. - esdekel, úgy hogy Elizabeth még mindig a nappaliban öltözködik. - Nincs mit megbeszélnünk. Végeztünk. Így nem neked kell szakítanod velem, megtettem helyetted én. - közlöm dühösen. - Oh és Liz. - fordulok a főnököm felé. - Felmondok, te ribanc. - jelentem ki határozottan és kilépek a lakásból. Megnyomom a lift hívó gombját, hogy mihamarabb leérjek a földszintre, de Brad ide is követ. - Sajnálom baby. - esdekel. Szánalmas ahogy próbálkozik. - Azt sajnálod hogy megcsaltál vagy azt hogy kiderült? - szegezem neki az egyszerű kérdést, amire persze nem tud hirtelen választ adni. - Sejtettem. - bólintok majd kinyílik előttem a lift ajtaja és én beszálok. - Tessa! - mondja ki a nevem de az ajtó csúkódik és én végleg elszakítom magam tőle. Ahogy az utcára érek, a könnyeim ismét utat törnek maguknak. A szívem darabokban hever a mellkasomban, alig kapok levegőt mert megfojt az árulás. Egyszerre veszítettem el a szerelmem és a munkám. Az élet ismét padlóra küldött és nekem csak egy menedékem van. Josie a legjobb barátom. Az eső még mindig szakad de ezúttal nem bánom mert legalább eltakarja a könnyeimet. A kávézóig húsz perc az út, de így két nehéz bőröndöt cipelve beletelik majdnem egy órámba amíg oda érek. Útközben próbálom magam megnyugtatni, nem túl sok sikerrel. Aztán hirtelen ott találom magam a kávéző üveg kirakata előtt. Benézek az ablakon, Josie éppen egy vendéget szolgál ki majd ahogy a tekintete megakad rajtam, elsápad. - Tessa. - szinte futva nyit ajtót előttem és a pulthoz vezet. - Ülj le. Mi történt? Főzök egy jó forró kávét az majd felmelegít. - hadarja és már készíti is a meleg italt. - Brad megcsalt. - nyögöm ki meggyötörten. - A főnökömmel. - teszem hozzá hogy kerek legyen a sztorim. - Biztos? - Josie hitetlenkedve kérdez vissza. - A saját szememmel láttam őket az ágyunkban. - felelem. A hangomból árad a fájdalom. Most tényleg szarul érzem magam. Így utólag belegondolva, bárcsak annyi bajom lett volna ma hogy nem indult be a kocsim. Azt jobban el tudtam viselni mint most ezt az árulást. Josie leül mellém és minden részletet tudni akar amit én el is mesélek neki. Josie nem csak egy barát hanem a testvérem is, még ha nem is vérszerint, de a gyermekotthonban ahol felnőttünk csak mi voltunk egymásnak és ez felnőtt korunkra sem változott. - Nyugodj meg. Oké? Nálam van bőven hely, oda költözöl. Már rég nem voltunk szobatársak. - mosolyogva bíztat. - Munkát meg majd találsz. - teszi hozzá. - Az életem tönkre ment. - zokogok fel ahogy ismét eszembe jut Brad és Elizabeth. - Tudom hogy fáj. Kurvára fáj Tessa. Éld meg ezt a fájdalmat, sírd ki magad és gyászold meg a kapcsolatodat ami most végetért, de ne add fel önmagad. Ebből is felállsz ahogy eddig mindig. Brad kapja be és Elizabeth is. Ők szar emberek, te viszont nem vagy az. - magához ölel és én a vállára hajtom a fejem. - Szeretlek Josie. Nélküled nem tudom mi lenne velem. - ölelem őt, elveszetten. - Én is szeretlek Tessa. És én mindig itt leszek neked. Esküszöm. - a szemembe néz ahogy kimondja ezeket a szavakat. Nem kell hinnem neki, mert biztosan tudom hogy így van, hiszen húsz éve ő a legjobb barátom...