30. Rész: Though the tears are still coming out

 Zene: Grace Carter - Heal Me

~ Teresa Cooper ~

Ismét a repülőn ülünk. Reggel öt órakor indultunk Koppenhágából, hogy Los Angelesben találkozzunk Ezra testvérével. A tizenöt órás útból még csak tíz telt el és én egyre nehezebben viselem. Ezra elől van Davidel és Pauloval beszéli át a következő üzletkötések részleteit, Vito, Carlo, Liam és Jacob pedig hátul kártyáznak hogy elüssék az időt. Én csak nézelődök és néha a kezembe veszem a könyvet amit még az útra vásároltam. De nem köti le a figyelmem és rosszul is érzem magam. Ez a sok utazás, a rengeteg idő eltolódás és az időjárás változatossága megvisel az első perctől kezdve de most érzem csak igazán. Ezra rám pillant és én csak egy halvány mosolyt villantok felé. Figyelem ahogy mond valamit még az ügyvédeinek majd elindul felém. - Minden rendben kicsim? - leül mellém és egyik kezét a jobb combomra simítja. - Igen, csak fáradt vagyok. - felelem és egyik kezem, a lábamon pihenő kezére simítom. - Próbálj meg aludni kicsit. - szájához emeli a kezem és gyengéd csókot hint rá. - Próbáltam. Kicsit fáj a fejem is. - sóhajtok fel. - Hozok fájdalomcsillapítót. - ajánlja kedvesen. Olyan aranyos ahogy gondoskodik rólam és szó szerint minden rezdülésemre oda figyel. Jó érzés szeretve lenni, főleg ha az a szeretet Ezrától származik. - Az előbb vettem be. Remélem lassan hatni fog. - mondom komolyan. - Este nyolc körül szállunk le. Utána a hotelba megyünk azonnal és tudsz pihenni. - újabb csókot hint a kézfejemre. - És mi lesz Bastival? - kérdezek vissza. - Holnap reggel találkozunk vele, ebéd után pedig átutazunk New Yorkba hogy a barátnőddel tudj lenni. Így jó lesz? - érdeklődik és várja a válaszom. - New Yorkba is öt óra az út. - jegyzem meg. - Igen, de az még sem tizenöt. - mosolyodik el. - Igen, ez igaz. - bólogatok már én is mosolyogva. - Vissza kell mennem David és Paulo még mindig nyaggat az aláírni valókkal de sietek vissza hozzád. - elengedi a kezem és feláll. - Menj csak én megleszek. - nézek fel rá majd miután egy gyengéd csókot hint az ajkaimra is, vissza megy az ügyvédeihez. Nem tudom mikor és hogyan de végül sikerül elaludnom. De most jól is esik a pihenés. - Tessa. Ébredj. - Vito szólítgat. - Mi van? - nyögök fel mert olyan jól aludtam és még nem is akartam felkelni. - Leszállunk. - feleli és erre a szóra az én szemeim kipattanak. - Mennyit aludtam? - ülök fel hirtelen. - Öt órát. - Ezra szólal meg miközben visszaül a helyre és Vito is visszamegy hátra. - Jobban vagy? - kérdezi Ezra amire én csak egy határozott bólintással válaszolok. Érzem hogy a gép elkezd ereszkedni és megnyugszom. Végre kiléphetek a friss levegőre. Tizenöt óra tényleg sok, nagyon sok bezárva. Leszállás után ahogy Ezra korábban ígérte a hotelbe megyünk ahol a hosszú út miatt mindenki fáradtan le is pihen. Ezra és én is egy gyors zuhany után bemászunk az ágyba és leoltjuk a villanyt. - Jó éjt. - mellkasa a hátamhoz simul, ahogy átölel. - Jó éjt szerelmem. - a karjai között, nyugodtan hunyom le a szemeim, de még érzem a mosolyát ahogy puszit ad a vállamra. Bizonyára tetszett neki a becézésem, de reagálni már nem tudok, mert azonnal el is nyom az álom. Reggel kipihenten ébredek, legalábbis azt hiszem hogy reggel van, de ahogy az éjjeliszekrényemen álló kis órára pillantok, döbbenten veszem tudomásul hogy már tíz óra elmúlt. Hirtelen megfordulok de Ezra már nincs mellettem. Sietve ugrok ki az ágyból és öltözni kezdek, megfésülöm a hajam is. Tíz perc alatt elkészülök és kilépek a szobából. - Nem tudod hol van Ezra? - kérdezem Vitot. - Bastival reggelizni ment. Azt mondta vigyelek utánuk ha felébredtél. Nem akart felkelteni hogy tudj pihenni. - kapom meg a választ. - Akkor induljunk máris. - sürgetem. - Jól van megyek már. - követ a lifthez majd autóba szállunk. Nagyjából tíz perc az út, egy kávézó előtt parkol le, de nem száll ki. - Te nem jössz? - nézek rá kérdőn. - Minek mennék? - nevet fel és jogos a kérdése. - Igaz. Köszi hogy elhoztál. - szállok ki majd egy búcsú integetés után be is sétálok a kávézóba. - Teresa. - Ezra int az egyik asztal felől ahol egy fiatal fiúval ül. Kicsit meglep, de biztos vagyok benne hogy ő Basti, hiszen kiköpött Ezra. Nagyon hasonlítanak egymásra. - Sziasztok. - mosolyogva csatlakozok hozzájuk és egy rövid csókot is váltok Ezraval majd Bastihoz fordulok. - Örülök hogy megismerhetlek, Teresa Cooper. - nyujtom felé a kezem. - Én is örülök. Sebastian Berlusconi. De hívj csak Bastinak. - megfoja a kezem miközben feláll. - Ezra már reggel óta csak rólad beszél. - suttogja de persze Ezra is hallja. - Jól van Basti. - szól az öccsére. Nevetve foglalunk helyet, én Ezra mellé ülök míg Basti velem szemben. - Rendelj nyugodtan mi már ettünk. - Ezra bíztat. - Nem vagyok éhes. - csóválom a fejem. - Kérlek, egyél valamit. - Ezra nem engedi el a témát ezért inkább rendelek egy pohár narancslevet és egy adag rántottát. - Na és hány éves vagy? - kérdezem Bastit. - Huszonhat. - feleli röviden. - Gondoltam hogy ilyen fiatal vagy. Már amikor megláttalak. - kezdek vele beszélgetésbe. - Te sem lehetsz sokkal több nálam. - jegyzi meg. - Ja nem csak két évvel vagyok idősebb. De én arra értettem hogy Ezra azért idősebb nálad jó hét évvel. - mutatok rá a valóságra. - Azért remélem engem sem tartasz öregnek. - szól közbe Ezra vidáman. Meglehetősen jó kedve van és biztos vagyok benne hogy ennek Basti az oka. Amikor még szicíliában voltunk és kihallgattam Ezra és az öreg veszekedését elhangzott hogy Ezra nagyon szereti az öccsét. - Persze hogy nem. - mosolyogva hajolok hozzá egy csókra majd megérkezik a rendelésem és lassan enni kezdek. - Voltál mostanában az öregnél? - Basti ezúttal Ezrahoz beszél aztán rám pillant. - Nyugi öcskös, Teresa mindent tud. - nyugtatja meg Ezra majd folytatja. - Voltam. Még mindig azt akarja hogy lépjek a helyére. És dühös rád amiért leléptél. - mondja komoly hangon. - Öt év után már felfoghatná hogy nem megyek vissza és nem leszek a pincsije. Az öreg mindig is egy nagy barom volt. - Basti jegyzi meg és ebben egyet kell vele értenem, de nem szólalok meg, hagyom őket beszélgetni amíg én reggelizek. - Azért vigyázz magadra. Rendben? - Ezra aggódva néz a testvérére és a szívem összeszorul. - Ne aggódj értem. Megleszek - Basti felnevet, nem veszi komolyan a helyzet súlyosságát, talán mert még fiatal, de lehet hogy csak próbálja erősnek mutatni magát a bátyja előtt. - Bocsánat ezt fel kell vennem. - Ezra mobilja megcsörren és azonnal távozik a kávézóból hogy kint bonyolítsa le a beszélgetést, így Basti és én ketten maradunk. - Boldoggá teszed a bátyám. - Basti szólal meg és én rá emelem a tekintetem. - Ő is engem. - kortyolok a narancslevembe. - Örülök hogy vagy neki. - mosolyodik el, nekem pedig melengeti a szívem amit mond. - És mit szóltál amikor megtudtad a családunk történetét? - kárdezi kíváncsian. - Kiborultam. De szeretem Ezrát, így nem érdekel semmi más csak ő. - adom meg a választ. - Gondolom már ismered az öreget is. - veti fel az újabb ehhez kapcsolódó témát. - Nem igazán kedvelem hogy finoman fogalmazzak. - újabbat kortyolok a narancsléből. - Én gyűlölöm. Miatta haltak meg a szüleim de ami miatt még inkább gyűlölöm az az amit Ezrával tett. - sóhajt fel aztán elhallgat. Érzem hogy kényes témát érintett meg, de ezzel felkeltette a kíváncsiságom. - Ezt hogy érted? - kérdezem türelmetlenül. - Ezra nem mesélt neked a gyerekkoráról? - kérdést kapok válasz helyett. - Nem. - csóválom a fejem. - Ezra végig nézte a szüleink halálát. - mesélni kezd és én figyelek bár ezt az információt már ismerem. - Rám és Robertora akkor a dajkánk vigyázott, ez volt a szerencsénk, így éltük túl. Az öreg amikor haza ért és meglátta a holttesteket, észrevette hogy Ezra nincs ott. A szekrényben találták meg sokkos állapotban. Tíz éves volt akkor. Hang nélkül sírt és bár az öreg kérdezgette ki tette, Ezra nem tudott megszólalni. Az öreg kegyetlenül megverte, de Ezra akkor sem szólalt meg. Egy évig nem beszélt. Egy nap az öreg megelégelte, Ezrának volt egy kutyája amit még anyutól kapott. Az öreg kivitette két testőrrel Ezrát az udvarra és a szemeláttára lőtte le a kutyát. - Basti mesél, az én torkom pedig elszorul és a könnyeim csak úgy folynak végig az arcomon. - Ezrának már csak az a kutya volt és azt is elvette tőle. Egész gyerekkorunk arról szólt hogy Ezrából kinevelje az érzékenységét. Robertot és engem nem kínzott, mert neki Ezra kellett hogy felkészítse arra hogy egy nap a helyére lépjen. - Basti tovább mesél, amiért egyrészt hálás vagyok mert így még jobban megismerhetem Ezra múltját, másrészt viszont meg is visel, azt hallanom hogy a szerelmem egész gyerekkorában szenvedett. - Rendszeresen verte őt. Aztán tizenhat éves lett Ezra és az öreg úgy gondolta ideje beavatni. Ami abból állt hogy elé vittek egy árulót. Ezrának kellett vele végezni. - Bastiból csak ömlenek a szavak, nem tudok megszólalni, de azt hiszem nem is tudnék. Egy kérdés azonban kicsúszik a számon. - Megtette? - utalok arra hogy Ezra végzett e az árulóval. Ölt e ember. - Igen. - mondja ki szinte hang nélkül. A számhoz kapom a kezem. - De az öreg kényszerítette rá ahogy a többire is. - Basti próbálja védeni a bátyját. - A többire? Hát több is volt? - zaklatottan állok fel az asztaltól. - Tizennyolc éves koráig az öreg mellett volt és tette amit kellett. Aztán lelépett és új életet kezdett. Az öreg azóta sem bocsájtotta meg neki. - fejezi be Basti ezzel a történetet. - De, de....ez...- nem találom a szavakat. - Tessa, ezért nem Ezra a hibás. Ha tudtam volna hogy így reagálsz nem mondtam volna semmit. - Basti is feláll hogy megnyugtasson. - Hogyan kellene mégis szerinted reagálnom? - sírok fel, de nem akarok jelenetet rendezni hiszen nyílvános helyen vagyunk.. - Bocsánat hogy elidőztem de fontos telefon volt. - Ezra tér vissza az asztalhoz de amikor rám pillant lefagy a mosoly az arcáról. - Basti mit mondtál neki? - fordul az öccséhez. - Éppen eleget azt hiszem. - válaszolok én és kikerülöm őt. El akarok menni innen. - Teresa várj. - Ezra siet utánam. - Kérlek hagyj most békén. - sírva nézek rá és ő elenged én pedig magam mögött hagyom a kávézóban....