6. Rész: Párizs

 Zene: Grace Carter - Why Her Not Me

~ Teresa Cooper ~

Három napot töltöttünk Madridban. Mindennap tárgyalásokra jártunk, mondanom sem kell hogy legalább egy vödör kávét megittam az elmúlt három nap alatt. De szerencsére szabadidőm is volt. Madrid gyönyörű város, amit csak tudtam és időm engedte, megnéztem. Leginkább a királyi palota tetszett és persze a Buen Retiro park. Egy bájos park Madrid belvárosában. A parkban gyönyörű szobrokkal, galériákkal, egy lélegzetelállító kristálypalotával és egy idilli tóval is találkoztam, ahol csónakba is szálltunk, Vitoval. Mert Vito végig velem volt. Alapból nehéz elfogadnom hogy testőröm van, de kedvelem Vitot és szórakoztatóbb volt ketten bejárni a várost mint ha egyedül lettem volna. És a hasznomra is volt, mert rengeteg fotót készített Josie számára, olyat is amin én is rajta vagyok nem csak a városrészek. Most pedig egy újabb helyszínen vagyunk, Franciaország, Párizs. Fél órája szállt le a gépünk és most a hotelban, a portán várakozunk. Hallom hogy a recepcióssal vitatkozik Ezra, de nem hallom tisztán hogy miről van szó. - Teresa jöjjön ide. - Ezra dühösen pillant rám, én szinte ugrok is és sietek oda hozzá. - Igen uram? - kérdezem félénken. - Milyen szállást foglalt? - kérdezi feszülten. - Lakosztályt négy szobásat. - hebegem zavartan. - Nem hölgyem. Ön négy szobát kért, szolgáltatások nélkül, tehát nem kért étkezést és extra termékeket. - jelenti ki a recepciós és én elsápadok. - Szinte biztos vagyok benne hogy lakosztályt kértem teljes körű szolgáltatásokkal. - próbálok visszaemlékezni hogy két napja mit is intéztem pontosan. - Hölgyem itt van a foglalása. - felém fordítja a monitort és ezzel be is bizonyosodik hogy én hibáztam. - Elnézést, én tévedtem. - sütöm le a szemeimet. - Istenem Teresa. Fél óra múlva tárgyaláson kell lennem és lassan egy órája itt szarakodok a szállással ami a maga feladata volt. - Ezra dorgál szigorúan. - Sajnálom uram. - mondom őszintén szégyellve magam. - A sajnálkozással nem sokra megyünk, ugye. - jegyzi meg aztán a figyelmét ismét a recepciósnak szenteli. - Nekem lakosztály kell. Mit tehetünk az ügyben? - kérdezi én pedig teljes csendben figyelem mit tud intézni. - Szerencséjük van, a lakosztályunk szabad. De ha ki is veszik, a négy szobát is ki kell fizetniük amit a hölgy foglalt. - közli a recepciós. - Nem számít. Csak szeretnék végre a szobámban lenni. - Ezra bólint rá és alig tíz perc papírmunka után mehetünk is fel a lakosztályba. - Többet ez ne forduljon elő. - néz rám már a liftben. - Igen uram. - bólintok még mindig szégyellve magam. Ahogy a a lakosztályba érünk és kiosztja a szobákat, én a sajátomba vonulok. Csak most merem szabadon engedni a könnyeimet és azonnal a telefonomért nyúlok. Néhány csörgés után Josie fel is veszi. - Tessa, szia. Már annyira vártam hogy hívj. Lassan egy hete elmentél. - hadarja majd hirtelen elakad a szava. - Mi a baj? - kérdezi ahogy a szipogásom elér hozzá. - Tiszta szerencsétlen vagyok. - zokogok fel. - Dehogy vagy az. - ellenkezik. - Alig egy hete vagyunk úton de én már számtalan hibát vétettem. Múltkor bementem egy terembe ahová nem lett volna szabad és ott egy férfi konkrétan porig alázott mert nő vagyok. Most meg Párizsban vagyunk és rosszul foglaltam szállást amiért Mr. Berlusconi totál kiakadt. Persze jogosan. - mesélek mindent egy szusszra. - Tessa. Nyugodj már meg. Hibáztál, na és? Mindenki hibázik. Kirúgott? - kérdezi kedves hangon. - Nem. - felelem azonnal. - Akkor olyan nagyot nem hibázhattál. Ne agyald túl. Lehet hogy az üzletkötések miatt is feszült, azért reagálta túl. - próbál megnyugtatni és mint mindig, most is sikerül neki. - Igazad lehet. - szipogom. - Koncentrállj és csak élvezd az utazást. - hallom a hangján hogy mosolyog. - És ki az a pasi a képeken amiket Madridról küldtél? - vált hirtelen témát. - Ő Vito. - nevetek fel, mert tudom hogy az én barátnőm olyan kíváncsi mint talán még soha. - Bővebben? - faggat tovább. - A testőröm. Ne kérdezd, én sem tudom miért kell nekem testőr. - sóhajtok fel. - Egy magán gépen utazgatunk, Ezra, én, két idősebb férfi ők ügyvédek és négy testőr. - kezdek mesélni Josienak. - Vito nagyon helyes. - jegyzi meg. - Ne játssz kerítőnőt. - figyelmeztetem nevetve. - Csak azt mondtam hogy helyes. - védekezik azonnal de közben nevet. - És vicces is, kedvelem de inkább csak mint barátot és amúgy is van menyasszonya Rómában. - mesélek tovább. - Hát jól van. De azért ugye jól érzed magad? - kérdezi őszinte aggodalommal a hangjában. - Tudom hogy ismersz és azt hiheted hogy nem érzem jól magam, de még magamat is megleptem azzal hogy nem így van. Persze vannak nehéz napok, de összeségében jól érzem magam. Bradre napok óta nem is gondoltam, és most hogy kimondtam a nevét nem is érzek semmit már. Igazad volt Josie, kellett ez az utazás ahhoz hogy gyógyuljak és amikor haza megyek tiszta lappal kezdhetek új életet. - mondom lelkesen. - Nem is tudod mennyire örülök hogy most ezt mondtad. - hallom a hangján hogy mosolyog. - Teresa. - kopogás szakítja meg a beszélgetésünk. - Most mennem kell Josie, a főnököm keres. - hadarom. - Igen. - kiáltok ki ezzel engedélyt adva Erzanak hogy bejöhet. - Szeretlek Tessa, vigyázz magadra. - közben még Josie köszön el. - Én is téged. Ezer millió puszi Josie. - búcsúzok sietve mert Ezra már az ajtóban áll, majd bontom a vonalat. - Elnézést csak a barátnőmmel beszélgettem. - fordulok a főnököm felé. - Csak elnézést szerettem volna kérni öntől, túl szigorú voltam önnel. - sétál beljebb, a szavai viszont meglepnek. - Nem dehogy. Megérdemeltem. - mondom miközben felállok és úgy nézek a főnököm szemeibe. - A tárgyalást sajnos le kellett mondanom mert nem értem volna már időben oda. Így tovább maradunk itt mint gondoltam. Kérem úgy rendezkedjen be hogy nagyjából három-négy napot biztosan itt leszünk. - közli kimért hangon. - Nagyon sajnálom. - szabadkozok hiszen ez az én hibám miatt történt. - Felejtsük el. - int le. - Holnapra szabadnapot kap. Menjen fedezze fel a várost. Párizs gyönyörű hely. Vito majd elkíséri. - teszi hozzá. - Köszönöm uram. - hálálkodok, hiszen nem érdemlem meg a szabadnapot, és persze azért is hálás vagyok mert ez az a város amit mindig is látni akartam. - Nincs mit. - halvány mosoly jelenik meg az arcán, majd távozik a szobámból, én pedig elkezdek kicsomagolni...