32. Rész: Wake me up from this dream

 Zene: Avril Lavigne - I Fell In Love With The Devil

~ Teresa Cooper ~

Mosolyogva nézek a fürdőben a tükörbe. Hajam enyhén begöndörítve omlik a hátamra, a sminkem félig kész, már csak a rúzs hiányzik ajkaimról. A ruhámat később akarom felvenni, mert túl kényelmetlennek tűnik, ezért csak fehérneműben vagyok. Éppen a tökéletes kontúrt próbálom összehozni a számon, amikor Ezra mögém lép, lágy csókot hint a csupasz vállamra és két kezét a már gömbölyödő hasamra simítja. - Gyönyörű vagy kismamám. - bókol szerelmesen. - Gyönyörű és nagy. - jegyzem meg, hiszen a nyolcadik hónapban járok. - Csak gyönyörű. - javít ki és szembe fordít magával. - A legszebb. - megcsókol mielőtt bátmit szólhatnék. - Várod már a babát? - kérdezem mosolyogva amikor lehajol és a pocakomra is ad egy puszit. - El sem tudom mondani mennyire. - bólogat. - És fiút vagy lányt szeretnél? - újabb kérdést teszek fel, mert bár már csak egy hónap van a szülésig, nem tudjuk a baba nemét. Mi akartuk így, ezért kértük meg az orvosomat hogy tartsa titokban. Meglepetést szeretnénk. - Mindegy hogy fiú vagy lány, csak az számít hogy egészséges legyen. Ő a mi kincsünk. - mondja komolyan és a szavai elérik hogy elérzékenyüljek. - Szeretlek. - mondom ki ezt a szót már vagy milliómodszor, de napról napra erősebb is bennem ez az érzés. - Szeretlek. - magához von és megcsókol. A meghitt pillanatnak azonban hamar vége mert készülődnünk kell. Ezra a zuhany alá áll míg én a hálóba megyek és felveszem a ruhám. Alig fél óra elteltével mind a ketten indulásra készen állunk. - Mehetünk? - néz rám kérdőn. - Nem tudom hol a mobilom. - keresgélek a fésülködő asztalom körül de nem találom a következő pillanatban pedig egy hatalmas robbanás tölti be a teret. Én a földre esek és a fülem zúg, hasogat a fejem. Ezrát keresem a tekintetemmel és meg is látom őt. Fegyveres férfiak veszik körbe, földre kényszerítik és ott áll Ő....az öreg. Kezem a hasamra simítom és próbálok felállni de nem sikerül. Túl gyenge vagyok. - Megmondtam hogy ne ellenkezz Ezra. - az öreg az unokája fölé ágaskodik és fegyvert fog a fejéhez. - Ezra. - nyögöm ki nehéz lélegzettel a nevét. Ő csak rám pillant és némán jelez hogy maradjak csendben. - Majd a fiad átveszi a helyem. - az öreg int két magas, sötét tekintetű férfinak akik megragadnak engem és elkezdenek kifelé rángatni. Ezra minden erejét összeszedve próbál a védelmemre sietni de ekkor lövés dördül és ő összeesik. - Ezra! - sikítom a nevét és hirtelen ülök fel az ágyban. Azonnal zokogni kezdek és a hasamra simítom a kezem, ami ezúttal lapos. Csak álom volt, csak egy álom volt, próbálom magam nyugtatni. - Teresa mi a baj? - Ezra hirtelen riad fel mellettem és én megijedek tőle, hiszen az álmomban az előbb láttam meghalni. - A baba. - sírva mászok ki az ágyból. Álom még ennyire nem viselt meg. Őrültnek érzem magam amiért egy olyan valamit hiányolok, ez esetben a babát, ami nem is létezett. Igazából nem volt baba, soha. - Milyen baba? - Ezra döbbenten követ engem de én csak fel alá kezdek járkálni a szobában miközben a sírást sem bírom abba hagyni. - Az öreg itt volt. - nézek az ajtó felé ami sértetlen ahogy minden más is a szobában. - Kicsim, nem volt itt senki. - Ezra próbál átölelni de én kibújok a kezei közül. - El akarta venni a gyerekünket, mert te nem engedelmeskedtél neki. - nézek szerelmem értetlenséget tükröző tekintetébe. - Csak álmodtad. - mondja, miután érzékeli hogy mi is történhetett velem. - Tudom. - kiáltok fel. - De olyan, valóságosnak tűnt. Képes volt téged lelőni a saját két kezével. Én végig néztem. Láttalak meghalni. - zokogok fel ismét. - Nyugodj meg. Semmi nem történt meg ebből. - újra megpróbál átölelni de ezúttal sem hagyom neki. - De még megtörténhet. - remeg meg a hangom, hiszen igazam van. Az öreg bármikor bánthatja őt vagy bárki mást. - Basti telebeszélte a fejed. - Ezra közelít felém. - Minden igaz volt amit Basti mondott, nem? - vonom kérdőre. - Igen, de az régen volt. - von vállat. - Az öreg el fog jönni érted. - eszmélek rá a valóságra. Hogyan is hihettem eddig hogy minden rendben lesz. - Teresa. - Ezra szól utánam amikor én berohanok a fürdőbe és magamra zárom az ajtaját. - Teresa. - kopogtat amikor észreveszi hogy nem tud utánam jönni. - Hagyj. - kiáltok ki neki. Fel kell dolgoznom magamban a kettős érzéseket. Az álmomban a boldog perceket idézem fel először aztán ahogy megjelent az öreg. - Teresa. - Ezra kérlel tovább de ezzel csak feldühít. - Hagyj már békén. - üvöltöm el magam és a pulton mindent végigsöprök. A fogkefék üvegtartója darabjaira törik, ahogyan a többi hasonlóan gyengébb anyagból készült dolgok is. Megtámaszkodok a mosdónál, és a szám elé tett kézzel figyelem a rombolásom a szekrény előtt állva. A hajam az arcomba omlik, mélyen lélegzek, aztán felpillantok a tükörbe, saját magamat méregetem. Ujjaim elfehéredve szorítják a mosdó szélét, s szempillantás alatt lendül az ökölbe szorított kezem, a tükör pedig visszhangot ver, amint a falat elhagyja, és a pultot, s az előtte levő földet árasztja el szilánkokkal. Felkiáltok a kezembe nyilaló fájdalomtól és végignézek a fürdőszobán, amelyet a káosz, a maradványok uralnak. Minden darabjaira hullott, s úgy érzem, hogy ez nem csak a helyiségre vonatkozik hanem rám is. Az eddig gyülemlő dolgok most szakadtak ki belőlem és bár szégyenlem a kirohanásom, úgy érzem kellett hogy megkönnyebbüljek. - Teresa engedj be. - Ezra már erősen dörömből. Én az ajtóhoz lépek elfordítom a kulcsot hogy be tudjon jönni, majd hátrálni kezdek míg a hátam a hideg csempéhez nem simul, aminek mentén lecsúszok. A földre kuporodok és a vérző kezemet magam elé emelem. - Vito. - Ezra üvölti a nevet, amikot megpillant engem a földön, majd elém térdel és a kezébe veszi az enyémet. - Kérlek, had nézzem meg. Le kell nyugodnod. - kérlel de én képtelen vagyok tenni amit kér. - Ne érj hozzám. - rántom el a kezem tőle. - Kicsim. - suttogja. - Mi történt? - Vito lihegve ront be a fürdőbe és ahogy meglát elszörnyed. - Tessa, mi a szart tettél magaddal? - elindul felém, de én felpattanok. - Húzz innen a picsába. - kiáltok rá. - Az apád belehalt abba hogy egy Berlusconit védett és most te is ezt teszed. Menj innen a francba. - vágom a fejéhez ami látom rajta hogy fáj neki, hiszen az édesapja volt aki Ezrát is a szekrénybe rejtette gyerekkorában azon a napon amikor megtámadták őket, aztán Vito apja is meghalt, de nem hagyom abba. - Te is úgy akarod végezni mint az apád? - kérdezem fogalmam sincs miért. - Vito inkább menj vissza. - Ezra kéri a fiút, aki szólni sem tud, csak hátat fordít és elmegy. Ismét a földre csúszok. Homlokom a térdeimen pihen, míg Ezra jelenléte körbeölel. A szívem érzem, hogy darabokban van, megbántottam Ezrát és Vitot is. A gondolataim kuszák, köd lepi őket el, a fájdalmam a lelkemben és a kezemben is hasogató és a lélegzetem szapora. Egy őrült lány, egy őrült érzés, egy őrült tornádó, amely az imént itt tombolt hogy mindent elpusztítson, ami kicsit is jó, megpróbálva az iránta érzett szerelmemet messze űzni magamtól. Érzem, hogy a testemmel együtt a lelkem is remeg, s hallom, ahogyan Ezra mélyen magába szívja a levegőt. Nem tudja mit tegyen. Egyik keze a bokámon pihen és az ujjai finoman köré fonódnak. Fejét az enyémhez nyomja, s kifújja az eddig benntartott levegőt. Reszkető ajkai a bőrömet érintik a karomon. A tenyeremhez nem nyúl, amit értékelek is, mert borzalmasan fáj és még mindig vérzik. Az előbb nem csak a fürdőt, de magamat is romba döntöttem.  - Kérlek, mondj valamit. - olyan halkan, esdeklően ejti a szavakat, hogy a szívem darabjai megrezdülnek a hangja hallatán. Bármennyire is szeretnék valamit mondani, nem tudok. A szavak nem jönnek a számra, túlságosan szégyenlem magam. - Teresa... - leheli a nevemet. Nagyot nyelek, ahogyan az orromba kúszik a vér szaga, s a gyomrom is felfordul kissé. Sosem bírtam a vér látványát és szagát, főleg nem ekkora mennyiségben. - Be kell mennünk a kórházba. - mondja komolyan de erre már felkapom a fejem. - Nem megyünk kórházba. - felállok és megnyitom a tusolót, de csak hideg vizet engedek. Nagy levegőt veszek és alá teszem a kezem hogy lemossam. - Bassza meg. - szitkozódok a fájdalom miatt. - Most bemegyünk a kórházba. - jelenti ki határozottan és én már nem tudok ellenkezni vele...